Szatmári Gizella (szerk.): Strobl Alajos (1856-1926) szobrászművész emlékkiállítása (Szeged, 2006)

Erzsébet és a gyászoló Hungária gondolati összefüggése valójában érthető /lenne/, de szerkezetileg nem megoldott: két teljesen különálló és külön élő műről van szó. Az Alagút feletti, kis sétaúttal körbevett és lépcsőkkel határolt elliptikus gyepes terület me llett féloldalasan húzódik a sikló pályájának egyenese. János vitéz és Toldi, a két népi hős a gonoszt megtestesítő sárkánnyal, i 11. bik ával harcolnak, s mint tudjuk, győznek is. Ez mindenképp a Jó diadalát jelképezi, esetleg általánosságban is. A királyné tragikus halál ára utalhat a „Rossz", legyőzése pedig a Ma gyarország számára oly sokat jelentő „dicsőült királyné" emlékének fennmaradására cé loz. A terv valósággal szétfeszíti egyetlen emlékmű kereteit, a szerteágazó gondolatsor, a közvetett és közvetlen utal ások, jelképek gazdagságukban súlyosak. A beérkezett 18 pályaműből három elsőt választ ki a zsűri: Zala, Stróbl és Teles 10-10.000 koronás díjat kap. Még négy /!/ fordulóra kerül sor, de Stróbl ezekben már nem vesz részt. Utoljára, 1919-b en, a bírálóbizottság tagja. Ekkor fogadják el Zala György és Hikisch Rezső tervét, s végül 1932-ben készül el az emlékmű. Pályázatok nyerteseként és közvetlen megbízás alapján számos művet készített az évek során hazai közterekre: Axany János (1893), Semmelweiss (1906), Dobó István (1907), Károlyi Sándor (1908). megmintázza Henneberg Károly (1890), Szil ágyi Dezső (1908) síremlékét. 15