Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

RÉGÉSZET ÉS NÉPRAJZ - Vályi Katalin: A régészet és a néprajz közös falai

elődjeinek, ill. megfelelőinek tekinthetők. Az egyetlen eltérés talán csak az, hogy a középkorban Szeren a falak tartó oszlopvázát mindig alapozási árokba állították, az oszlopok közeit pedig agyaggal töltötték ki. Vidékünkön ez később nem volt jellemző, a Csongrád megyei, néprajzi korokból származó oszlopos házakat külön alapozás nélkül, az elegyengetett talajra, egyszerűen földbeásott oszlopok alkotta vázra építették

1. Máshol azonban, pl. a Kiskunságban és a Vajdaságban a fal helyén a humusz alatti keményebb talajig árkot ástak, amit földdel megtöltöttek és keményre döngöltek

2, akárcsak Szer mezővárosában. A szeri alapárkok sem voltak valójában a szó igazi értelmében alapozások, hanem „a fal szélességében egy ásónyomra felásták és jól visszadöngölték a földet, ami biztosította a talaj keménységét" . Felmenő falunk ebből az időből (a korábbiakból is csak igen ritkán) sajnos nem maradt fenn. így az oszlopváz közeinek kitöltéséről csak közvetett módon szerezhettünk tudomást. A mezőváros elpusztult házait fedő vastag omladékréteg összetétele mutatja, hogy a felmenő falak anyaga - akárcsak az alapozásé - is sárga, vagy gyakrabban szürke agyag volt. Az omladékokban rejlő agyagdarabokon azonban néha vékony fehér réteg őrizte meg az egykori meszelés vagy festés nyomait is. Egy esetben az oszlophelyeket nem csak az alapozási árokban, hanem annak két oldalán is megfigyelhettük - ez a vert fal készítési technikájára utalhat. Ezeknek az oszlopoknak ugyanis tartó szerepük nem lehetett, sokkal inkább feltehető, hogy az egykori zsaluzat nyomait sikerült megfigyelnünk. Az elmúlt évtizedben kerültek elő a 3. települési periódust jelentő, az egyszerűség kedvéért általam röviden „fakolostornak" elnevezett 14-15. századi gazdasági épületegyüttes maradványai. Ennek a feltárása során számos új, korábban a feltáráson nem tapasztalt falazási technikával találkoztunk. Az épületet a tatárjárás után emelték, és mivel többször elpusztult, összesen háromszor építették újjá, mindig egy kicsit bővítve, hasonló, de nem teljesen megegyező alaprajzzal. Az így megfigyelt 4 építési periódus közös vonása, hogy a falakat favázas szerkezet tartotta. Az oszlophelyeket azonban itt sem csak az alapozási árkokban találtuk, hanem a falak külső oldalán is, mintegy „kilógva" az alapozási árkokból, vagyis a falak vonalából. A falak vázát jelentő tartóoszlopokon kívül volt tehát egy oszlopsor, ami a fal külső oldalán mintegy díszítőelemként jelent meg. Ez pedig egyértelműen a Fachwerk építéstechnika jellemzője. (1. kép) Ez a Nyugat-Európában általános technika a magyar népi építészetben ismeretlen, csak a Tolna megyébe a 18. században beköltözött német telepesek használták néhány generáción keresztül.

4 Ezen az általános jellemző vonáson kívül azonban a négy építési periódust számos apró részlet különbözteti meg egymástól. Volt olyan periódus, amelynél az alapozási árkokba hegyes, szúró-vágó vaseszközöket helyeztek, bizonyára a néprajzban jól ismert bajelhárító szándékkal. Egy másik periódusban az alapozási árkokba és némelyik cölöplyukba is fejjel lefelé fordított. ' Juhász A.: Szeged környékének településnéprajza és népi építészete. Kandidátusi disszertáció, Szeged, 1984, 64. kép. 2 Barabás J. - Gilyén N.: Magyar népi építészet. Bp. 1987, 58. 3 Juhász A.: Szeged környékének településnéprajza és népi építészete. Kandidátusi disszertáció. Szeged. 1984, 286. 4 Barabás J. - Gilyén N.: Magyar népi építészet. Bp. 1987, 67. 98