Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁRGYAKÉS TÁRGYTÖRTÉNET - Nagy Ádám: A szegedi hídvámbárcák

NAGY ÁDÁM A szegedi hídvámbárcák M

a már szinte mesébe illő a 19. században úton útfélen szokásos út-, híd-, révvagy kövezetvám intézménye. A helyi közigazgatásnak abban az időben pedig igen fontos része, sőt szorgalmazott feladata volt a városi gazdálkodás. A tanács ügyességén, leleményességén is múlott, hogy az adott jogi körülmények közepette milyen javadalmakat, mennyi külön bevételt tudott előteremteni. Mindezt újabban, változott körülmények között, napjainkban magunknak is meg kell tanulnunk, meg kell tapasztalnunk. Tömörkény István több elbeszélésében is élethűen örökítette meg a hídon való átkelés rendjét s módozatait. „A hídtomyokban ég a világ; szendergő álmából fölriasztott rendőrhajdú hozza ki a pléhbárcát." — írta 1886-ban.

1 A „pléhbárcát", azaz a hídvám lerovását igazoló alkalmatosságot. De, hogyan is zajlott egy ilyen, korában egyébként teljesen szokványos esemény? A hídon című novellájában hosszabban mesél el egy sajátos esetet: „Kétségtelen ugyan, hogy mikor az ember így a hídon kódorog, némiképpen csal. Mert a két krajcárok csak átmenésre, a híd egyszer való használatára jogosítanak, nem pedig arra, hogy az ember rajta a sötétben dángovázzon. Bár e tekintetben különféle tudományok az irányadók. A juhász is ment volna egyszer a hídon keresztül a szamáron, de elébe álltak a vámőrök, hogy fizessen hat pénzt. - Hát miért fizessek én - mondta a juhász -, mikor ahol ni, a gyalogos emberek semmit sem fizetnek. - Mondják a vámosok: - Ha majd kend is gyalog megy át, kend sem fizet. A juhász így fölvilágosíttatván, leszállt az istenlováról. - Gyere no, csacsi - mondta neki barátságosan. Átdugta a fejét a hasa alatt, a vállára vette, s átvivén a csacsit a hídon, nem fizetett hat pénzt." Ugyanitt később: „Némely része megy még egy félórát, míg hazaér, s jött már egy fertályórát, míg a gyártól a hídhoz ért. Ezek ladikon hamarább hazaérhetnének, reggelenként szoktak is úgy átmenni. De este, miután a hídon csak az átmenet pénzes és a visszajövetel ingyenes: erre járnak. S ilyenkor beszélgethetik ki magukat kedvükre."

2 A 20. századra már hosszú múltra visszatekintő hídvám történetének változását Tömörkény is érzékelte: „Útja van a hídon keresztül is. Kerülővel sem jár azon az úton, amerre a lányok haladnának. De a hídon négy pénzért eresztik át az embert. Azaz hogy csak két pénz ez, mert visszafelé ingyen jöhet, mintha tisztán csak csupa lélek volna, akinek a lába nem éri a földet. De az nagyon régen volt, amikor a gyalogos ember nem fizetett; az az idő volt, amely még a szegény embernek kedvezett, s helyettük a vámfizetést büszke kocsinjárókra, nyalka lovasokra bízta. (Közülük a célszerű juhászos ember kiveendő, mert az, ilyen komoly esetekben, nyakába vette a csacsit, s átvitte gyalog.)"

3 A kompon való átkelés az utazásoknak egy másik fejezete.

4 'Tömörkényi. 1886. 18. 2 Tömörkény I. 1904. 427. és 430. 3 Tömörkény I. 1907. 170. 4 Tömörkény I. 1902. 258-262. 441