Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁRGYAKÉS TÁRGYTÖRTÉNET - Guba Szilvia: A tárgyi ellátottság kutatása az európai etnológiában

A néprajztudományban a 1970-es években lezajló viták, a múzeumi és egyetemi kutatás szétválását, és az ezt követő „útkeresést" példaként jól szemlélteti a hamburgi tárgytörténeti kutatások története is. A hetvenes években az egyik legerősebb tárgyközpontú kutatás a hamburgi Történeti Múzeumban zajlott, ahol az egyetemi szervezethez tartozó néprajzos oktatók és hallgatók is helyet kaptak. A kényszermegoldásnak nyilvánvalóan anyagi okai voltak, a múzeum igazgatója egyben a néprajzi tanszék irányítását is végezte. Ez a kettősség kihatott az egyetemi órák kínálatára is, mely 1975-ig, az intézet és a múzeum szétválásáig, szinte kizárólag tárgyi néprajz tematikájából tevődött össze, s maga az intézmény muzeológusok szakképzését tekintette elsődleges feladatának. Gerhard Lutz tanszékvezetői kinevezésével azonban a tárgyi néprajz kutatása háttérbe szorult, s miután a néprajzosok a múzeum épületéből is kénytelenek voltak kiköltözni, 1989-ben a tárgyi néprajzi kutatástól szimbolikusan is megvált az akkori néprajz tanszék. Az 1990-es évek végétől Thomas Hengartner és munkaközössége révén indult el új szemléletű tárgykutatás, mely a technika és a mindennapi élet összetett kapcsolatrendszerét, a technizált mindennapok tárgyi és érzelmi hátterét vizsgálja. A tárgykutatást az európai etnológia szinte kialakulásától kezdve fontos területének tekintette, ezzel együtt a történeti szemléletű tárgykutatás (Münster kivételével) folyamatosan kiszorult az egyetemi oktatásból. A tárgyak gyűjtését, feldolgozását és bemutatását egyrészt a néprajzi múzeumok, elsősorban a szabadtéri skanzenek vállalták magukra, másrészt a Német Néprajzi Társaság szorgalmazta. A történeti szemléletű tárgyvizsgálatok fellegvára Vesztfália, ahol a detmoldi és hageni szabadtéri múzeumokban kiemelkedő fontosságú tárgyi anyag gyűlt össze. A detmoldi skanzen néprajzi tárgyi gyűjteménye pl. 1976 óta több mint 300 000 egyedi tárgyra duzzadt, a munka oroszlánrészét Stefan Baumeiernek köszönheti a kutatás. Az egyedi tárgyakat 1999 óta teljes szobabelsőket és enteriőröket gyűjtő és bemutató projekt egészíti ki. A cloppenburgi szabadtéri múzeum rendszeres és szisztematikus tárgygyüjtési programja az 1980-as években egész régiókra kiterjedt, az aktuális eredményeket Thomas Schürmann szerkesztette konferenciakötet tartalmazza.

1

6 A néprajzi társaság erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a témával foglalkozó kutatók konferencia keretén belül először 1981-ben Regensburgban találkoztak az „Umgang mit den Sachen" (A dolgokkal való bánásmód) címet viselő összejövetelen. A tudományos tanácskozás azonban visszhang nélkül maradt, a következő, tárgyakkal foglalkozó szervezett összejövetelre közel két évtizedet kellett várni. 1998-ban Bad Wildheimer adott otthont a közben „AG Sachforschung und Museum" szekcióként újra, ezúttal hagyományteremtő szándékkal elindított, tudományos összejövetelnek. Újra megfogalmazódott az a nézet, mely szerint a néprajz/európai etnológia egyik fő, hagyományosnak nevezhető kutatási területe a tárgykutatás, és ennek értelmében mélyebb elméleti tartalmat kell adni neki az eddigieknél, vagyis szükség- és időszerű egy újabb, modern szemléletű elméleti alapvetés megteremtése. A következő 2000-es cloppenburgi konferencián már tudatosan a tárgyak gyűjtése és múzeumi bemutatásuk körüli elméleti problémafelvetések kerültek a középpontba, valamint az ezekkel kapcsolatos tennivalók. Detmoldban, a két évvel később megtar1

6 Schürmann, T. 2001. 436