Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)
TÁRGYAKÉS TÁRGYTÖRTÉNET - Guba Szilvia: A tárgyi ellátottság kutatása az európai etnológiában
tott összejövetelen a tárgyak maguk kapták a főszerepet, a legfontosabb kérdés természetesen továbbra is a mit gyűjtsünk és hogyan összetett kérdésköre volt, hiszen az új évezredben a múzeumoknak a tömegcikkek újfajta tárgyi világával, azok gyűjtésével és bemutatásával is meg kell küzdeniük. Az előadások közül fontos kiemelni azt a Hollandiában már elindított gyűjteményi revíziós program bemutatását, mely során a már meglévő gyűjteményekben - a raktárhelyzet katasztrofális állapota miatt - szelekciót indítottak el. A gyűjtés-raktározás-feldolgozás-bemutatás összetett problematikájára utal a konferencia alcíme is: Die Dinge umgehen szójáték, jelenti a tárgyakkal való bánásmódot és egyben a tárgyak megkerülését, kikerülését is. 1 7 Vagyis egyben utalt arra, hogy legújabban a múzeumi kutató- és gyűjtőmunkában hiányzik a tárgyakkal való intenzívebb foglalkozás, az eszközök és a modern mindennapok tárgyai gyűjtésének elméleti alapvetései, a gyűjtés kritériumainak meghatározása. A probléma lehetséges megoldásait, egyben távlati terveket illetve megfontolásokat tartalmazza Nina Henning összefoglaló munkája 1 8, valamint Jan Carstensen és Joachim Kleinmanns szerkesztette kötet tárgyi kultúra című fejezetének tanulmányai. 1 9 Jelenleg több egyetemi intézményben, részben hallgatók, doktoranduszok bevonásával zajlanak tárgyközpontú kutatások. Az említett hamburgi „technizált mindennaptik" projekt mellett, Míinsterben a néprajz-európai etnológia tanszéken hagyományosnak és folyamatosnak mondható a kutatás H. Siuts és G. Wiegelmann nyugdíjba vonulása óta is. A tárgyak új, genderspeeifikus szemléletű vizsgálata többek között R.-E. Mohrmann és Gabriele Mentges nevéhez kapcsolódik/ 0 Újkeletű téma a másodkézből szerzett javak, tárgyak antropológiai kutatása. 2 1 A kiéli néprajzi tanszék egyik legfontosabb projektje a Karl-Sigismund Kramer és munkatársai által elkezdett archivális források kataszterének folytatása, illetve Thomas Schürmann programjához kapcsolódó történeti tárgykutatás. 2 2 Csupán közvetve kapcsolódik a tárgykutatáshoz az a mindenképp említést érdemlő, több mint harminc éve tartó folyamatos bibliográfiai feldolgozás, melyet a drezdai tartományi levéltár és könyvtár munkatársai végeznek. 1971-től napjainkig az összes technikatörténettel (néprajzi, agrártörténeti, ipartörténeti stb.) foglalkozó tanulmány, könyv, cikk összegyűjtött bibliográfiáját tartalmazza az az adatbázis, mely több, mint 40 000 tételt tartalmaz, s 1991-től elektronikus formában is hozzáférhető. A tárgyak vizsgálatával foglalkozó szakterületek és tudományágak közös vonása, hogy a tárgyak rendszerét, valamint a tárgyakkal való együttélés rendszerét kutatják, melyek sajátos életmódot, tudatformát, értékrendet és normarendszereket fejeznek ki. A tárgyak üzenete című, 2003-ban a berlini Kommunikációs Múzeumban megrendezett kiállítás 2 1 mottója e rövid összefoglaló tanulmány zárszava is lehetne: „A tárgyak üzenete az emberekről szóló üzenet". 1 7 Carstensen, J. 2003.7. 1 8 Henning, N. 2004. 1 9 Carstensen, J. - Kleinmanns, J. 2000. 2 0 Mentges, G.-Mohrmann, R.-E.-Foerster, C. 2000. 2 1 Mannheims, H. - Oberem, P. 2003. 2 2 Schürmann. T. 2002. 2 3 Kallinich J. - Bretthauer, B. 2003. 437