Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁRGYAKÉS TÁRGYTÖRTÉNET - Bárkányi Ildikó: Az apátfalvi férfi viselet

pamutvászon) készült, gazdagon redőzött, fentebb sajátos nevén említett bőgatya, amely a húszas évek végéig a posztóviselet mellett is kedvelt nyári öltözet maradt.

21 Gondozása sok törődést igényelt: egy paraszti kézirat szerint az ünneplő bögatyát viselés után apró ráncokba szedték, nedves ruhával letakarták és frissen sült. forró kenyerekkel borították be, hogy ráncolása tartós maradjon.

2

2 Helye használaton kívül az ajtó mögötti fogason volt. Az 1950-es évek végén, emlékezet szerint már csak egy idős gazda viselte a faluban, „londorgatyás Vereb István", akinek ragadványneve már a ruhadarab használatának ritkaságára utal.

2

1 T. Knotik Márta 1960-as években végzett gyűjtése szerint az első világháborúig volt általános a fehérruha viselése, táncba is. Hozzá lajbit, csizmát az apátfalviak szerint csak a módosabbak öltöttek.

2

4 A munkára viselt vászongatya mellett a harmincas években egyre inkább elterjedt a fekete klott anyagból készült, rövid, combközépig érő gatya, elsősorban a fiatal legények körében. A klottgatyát először a napszámosok, cselédek viselték, a gazdák lenézték, aki ilyen ruhában dolgozott. Az ő számukra a fehér vászongatya, a begombolt nyakú és ujjú ing volt az elfogadott „munkaruha". A vászongatya viseletet a kukoricanadrág váltotta fel, melynek nyers színű, vászonszerü oldalát hétköznap, sávolyos, fényes, fekete oldalát vasárnap, templomban, lakodalomban viselték kifelé fordítva. Az ünnepi posztó, később szövet nadrág nem volt minden gazdának. Esküvőre még a módosabb családok tagjai is kölcsönkérték közeli rokontól, szomszédtól. Ing A vászon fehérruha viseléséhez az ing és a vászon kötény is hozzátartozott. A hétköznapra való ingek anyaga a századfordulón háziszőttes és takácsvászon, az ünnepre valóké a boltban vásárolható gyolcs, sifon volt. Az 1920-as évektől egyre inkább a boltban vásárolt kelmék kerültek előtérbe a munkára való ingekhez is, így a „németvászon", télire a parget (vastag pamutflanell). A feltehetően a 19. század utolsó harmadában, végén (?) viselt bő ujjú, lobogós ujjú vagy borjúszájú ingekre, illetve azok szabására már az 1960-as évek elején bizonytalanul emlékeztek az idősebbek.

25 Egyesek szerint ekkor a legények ünneplő ingének ujja olyan bőségü volt, hogy földig ért, ha viselője felemelte karját. Az ujja széle csipkés (valószínűleg fehér hímzésű, slingelt) volt. Más szerint (kézelő nélküli) bornyúszájú inget csak a juhászok viseltek."

6 A 19. század végén az ing gallértalan volt, nyakát és kézelőjét fehér pertlivel vagy madzaggal kötötték meg. A századfordulón az álló nyakú, galléros, kézelős ing viselése vált általánossá, a 20. század végén, a 21. század elején már csak erre a for2

1 T. Knotik Márta szerint: a 19. század elején általános volt az Alföldön az aránylag szűk gatya, ezt váltotta fel a század a közepén a bőgatya. T. Knotik M. 1968. 109. 2

2 Péli P. 1984. 8. A kézzel írt emlékezés szerzője 1918-ban született, s több mint negyven évig a belezi határban, tanyán élt. Családjával 1964-ben költözött be a faluba. 2

3 Emlékezet szerint a Vereb (Veréb) család Jákőhalmáról származott ide. Ld. Diószegi Vilmos gyűjtése az apátfalvi családok eredetéről, 1967. június 20-án. História Parochiae II. 132. 2

4 T. Knotik M. 1968. 109. 2

5 Magyar Néprajzi Atlasz. Apátfalvi gyűjtés. 143. Férfi ing. 2

6 Magyar Néprajzi Atlasz. Apátfalvi gyűjtés. 143. Férfi ing. A vászon férfiingek 19. század derekán lejátszódott változásáról, a múzeumi darabok kapcsán Id. T. Knotik M. 1968. 421