Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

SZOKÁSOK, TÁRSADALOM - Tóth Ferenc: A makói ember mentalitása

A vállalkozási tevékenység rendkívül sok munkával, áldozatvállalással járt. Aki nem rakott februári hidegben térden csúszva fokhagymát, vagy nem szedte azt föl nyári rekkenő kánikulában; aki nem szedett makói hosszú petrezselymet 60 centiméter pengéjű gyökérásóval hajnaltól sötétedésig; aki nem zötykölődött hetekig az éjszakai gyorssal, hogy hajnalban elsők között ott legyen a pesti piacon friss jácintjával, tulipánjával, amit a család tagjai nap mint nap hatalmas utazókosarakba értékesítésre előkészített; aki nem ásott föl hagyma alá legolcsóbban bérelhető, elhanyagolt fél hektárnyi olykor fagyos földet úgy, hogy minden ásónyom esetén lehajoljon a tarack kiszedésére, amiből több boglyányi is összegyűlt; aki nem tolta talicskával haza 6-8 km távolságra eső földjéről egész hagymatermését stb., az elgondolni sem tudja milyen többletmunkával, önkizsákmányolással járt a hagymatermesztés. József Attila A tőkések hasznáról című versébe - itteni élményei alapján - mint egyik legembertelenebb munkára hívta föl a figyelmet: szedd guggolva a vöröshagymát [...] tőkéseké a haszon. Az a 19. századvégi makói paraszt-polgári életmód, amelyet annyira csodáltak a szociológusok, gazdaságtörténészek, csak nagy áldozatvállalással, szó szoros értelemben vérrel és verejtékkel valósult meg. A szemtermelő, állattenyésztő tanyai gazdák éppúgy igyekvőek, mint a hagymakertészek. Makón a tanyai parasztság zömében kisbirtokos, nagygazda kevés volt közöttük. Rájuk is vonatkozik Mocsár Gábor megállapítása: „A makói földműves bolondja a földnek".

1

0 A gúnyolódok a makói tanyai parasztgazdáról azt mondták, hogy aratás, kukoricatörés idején kaskában alszik. Nem ment be a tanyába, hanem a nagy kukoricahordó kaskába ült bele, szundított valamennyit, de amint mozdult, billent a kosár, és fölébredve máris vette kezébe pl. a kukoricatörés idején a szárvágót, hiszen a szárat nyirkos állapotában, napfölkelte előtt kellett levágni és kévébe kötni. H. Szabó Imre újságíró a tanyán folyó munkáról gyermekkori emlékeit így idézte föl. Nyári dologidőben a tanya népe „családtagok, béresek, részesek hónapokig nem látják ilyenkor a tanyai szobát. Éjjel 3-4 órát alszanak, a munka és a hőség leszedi testükről a téli zsírt, a felesleges hússal együtt. Cseléd és gazda napkelte előtt kezdik és jóval napnyugta után végzik a munkát, s pár órát pihennek ott, ahol épp befejezték a dolgukat. Ki a kazal tövében, ki az üres kocsin, esetleg az eresz alatt, a pitvar vagy az istálló küszöbére hajtva fáradt fejüket."

1

1 A szomszédos csanádpalotaiak gúnyosan mondogatták: Makón még az esti maradékot is röggel öszik. A rög szót földközelben, munka közben értették. A vacsora elfogyasztása után még oly soká foglalatoskodtak a házkörüli gazdaságban, hogy újra megéheztek, és lefekvés előtt még elfogyasztották az esti maradékot. A kedvezőbb makói életmód sokakat idecsalt. Ironikus éllel mondogatták: Makóra, ha rossz vagy! Ezt a szólást a reformkorban Szirbik Miklós így magyarázta: „Úgy látszik, ezzel azt akarják a tsúfolók jelenteni, hogy Makó minden roszszat bévesz. Az igaz, hogy ide sok gyülevész nép tódult eleitől fogva, és még ma is, a ki egyszer ide jön, nem igen megy ki innét; és éppen ez az oka a Város olly szaporán való nevekedésének, de a mi Makónak ditsőségére válik, s azt mutatja, hogy itt az élés módja könnyebb, a teher kevesebb mint másutt. Egyébaránt a roszszakat itt is 1

0 Mocsár G. 1966.819. " Barna J. 1929. 161. 408