Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

SZOKÁSOK, TÁRSADALOM - Orbán Imre: Hitélet és erkölcsi viszonyok Kiszomboron az I. világháború idején

midőn vele találkoztam, csupa közönyös dolgokról beszélgettünk. Egyszer, úgy másfél évre, kit látok a gyóntatószék előtt? az én beteglelkű hívemet. Az isteni kegyelem csodásan visszaállította lelkének nyugalmát, s most is jámbor szolgája az Úrnak. Egy másik hívemnek a fia fogságba esett. Már két év óta nem kapott tőle levelet. Azelőtt nagy ritkán jött el a templomba. Azóta nem esett meg olyan nap, hogy szentmisét nem hallgatott volna. Minden reggel találkozom vele. Ha kisírt szemmel látom, rögtön tisztában vagyok vele, hogy rossz hírt kapott a fia felől. Szó nélkül viszem a gyóntatószékhez, utána megáldoztatom, s egy időre újra visszanyeri lelki nyugalmát. Sok-sok ily esetet tudnék elsorolni, de mellőzöm, mert e néhány adat is igazolja, hogy a háború a meglett korúaknái sok tekintetben jobbulást idézett elő. Sajnos nem mondhatom ezt a fiatal asszonyokról, az úgynevezett hadimenyecskékről. A hadisegély ezeknél egy sárba dobott pénz volt. Még a férjük a messze távolban a hazáért vérzett, addig ők idehaza megfeledkezve az oltárnál esküvel megpecsételt hitvesi hűségről, pogányok módjára virágot hintettek fejükre, bort öntöttek a pohárba, s az élvezetek poharát fenékig iparkodtak kiüríteni. Az a vigasztaló, hogy kevesen voltak ezek a szánandó szerencsétlenek. A felnőttek között meg kell említeni még a harctérről szabadságra hazabocsátott katonákat is. Amidőn a bevonuláskor útra bocsátottuk őket, aggódva gondoltunk a jövőre, hogy milyen káros hatással lesz rájuk a háború. Megkeményedett szívvel, eldurvult lélekkel, a vallásosságból kivetköződve jönnek ezek majd haza, akik itthon veszélyeztetni fogják még a közrendet is. Én őszintén mondhatom, hogy ebben a feltevésemben a legkellemesebben csalódtam. Szabadságolt híveim el nem mulasztják, hogy vasár- vagy ünnepnapon el ne jöjjenek a templomba hálát adni az Istennek, hogy még egyszer hazasegítette őket. A fiatalja közül annyian vállalkoztak szentmisénél ministrálásra, hogy néha alig fértek el a szentélyben. Újabbi bevonulásuk előtt sokan gyóntak, áldoztak. El nem mulasztották, hogy lelkipásztoruktól el ne búcsúzzanak. Engem igazán meghatott. Nem hogy csökkent volna bennük az istenfélelem és vallásosság, hanem inkább gyarapodott. (...) A házasságkötések száma az elmúlt négy év alatt nagyon megcsappant. De meg kell említenem, hogy többen, akik a háború előtt vadházasságban éltek, a háború alatt az egyház színe előtt törvényesen is egybekeltek. Gyönyörű példáit láttam a felebaráti szeretet megnyilatkozásának a háborús idő alatt. A kórházunkban ápolt sebesült katonákat élelmiszerrel, ruházattal, dohánnyal s minden szükséges dologgal valóságosan elhalmozták. Az ápolásban a híveim vetélkedtek egymással. A hazatért rokkantakról a község gondoskodott. Az apa nélkül maradt árvákat pedig a rokonok siettek pártfogásukba venni. A 7-ik parancs

6 betartását illetőleg azonban már szomorú tapasztalatokat szereztem. Az utolsó évben nálunk a nagy szárazság következtében nagyon silány termésünk volt. Zöldség, főzelék, burgonya stb. alig termett. A kényszerűség következtében sokan megfeledkeztek az „enyém és tiéd" elfogadásáról, s arattak ott, ahol nem vetettek. Ennek azonban nem annyira a rosszaság, mint a szükség és az arra hivatott hatóság nemtörődömsége és élhetetlensége volt az oka. 6 Ne lopj! 386