Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)
MUNKÁK ÉS EMBEREK - Simon András: Adatok a halasi hegyközség történetéhez
Kardos Pál kisbirtokos lett. 2 1 Ekkor már nyíltan jelen volt a pártpolitika a vezetőségben: A Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Kisgazda Párt egyaránt 4-4 taggal vett részt a Hegyközségi Bizottságban. A kisgazda tagokat hamarosan visszahívták. 2 2 1946 tavaszán a négy MKP-s tag visszahívásáról szólnak forrásaink. 2 3 1947. májusában az újonnan választott vezetőségben a Kisgazda Párt adta az elnököt, valamint 10 választmányi tagot, 5-5 választmányi tag pedig a Kommunista Pártot és a Szociáldemokrata Pártot képviselte. 2 4 1945 májusának derekán a Pestvármegyei Kiskőrösi Hegyközségi Tanács - a minisztérium kérése alapján - helyzetfelmérés céljából négy kérdést intézett a halasi hegyközséghez, melyre a következő válaszok születtek: „1.) A községben lévő gyümölcsösök közül a felosztás folytán az esetleg egy tagban maradt gyümölcsösöket mint szövetkezet kezelik, vagy esetleg külön-külön minden részes a maga területét kezeli? /Válasz:/ Minden részes külön-külön a maga részét kezeli. 2.) Van-e a gazdák körében érdeklődés új gyümölcsösök telepítése iránt? /Válasz:/ A gazdák körében kevés érdeklődés mutatkozik. 3.) Van-e érdeklődés új gyümölcsfaiskolák telepítése iránt? /Válasz:/ Egyáltalán nincs érdeklődés. 4.) A gyümölcsösöket megfelelő szakértelemmel kezelik-e? /Válasz:/ Már amennyiben a mai nehéz beszerzésű permetezési anyagok azt lehetővé teszik." 2 5 Bár a városnak Fehértón volt 10 kh faiskolája, a hegyközség a Földigénylő Bizottságot arra kérte, hogy ugyancsak Fehértón, a jobb termőtalajú, 10 kh nagyságú Juhász-tanyát utalja ki számára faiskolának. E terület a vasúthoz közelebb esett így a trágya és a facsemeték szállítása is könnyebben megoldható lett volna. 2" Ez minden bizonnyal nem valósult meg ekkor, hiszen 1946. október 23-án - miután a fehértói faiskola kezelői tisztségében többen is váltották egymást - Guot Miklós, a hegyközségi faiskola alapítója és intézője a hadifogságból hazatérve újbóli alkalmazását kéri, arra hivatkozva, hogy a faiskola igencsak el van hanyagolva. 2 7 1945 júliusától a hegyközség a Kiskunhalasi Szőlősgazdák és Gyümölcstermelők Egyesülete székházának termeit használta irodaként és raktárként, a kertet pedig a gyümölcsfák elvermelésére és értékesítésére. 2 8 A háború utáni újrakezdés nehéz éveiben a hegyközség - erejéhez és lehetőségeihez mérten - igyekezett a gazdákat támogatni. Ez elsősorban a növényvédelem terén mutatkozott meg: rézgálicot, permetezési meszet, pajzstetű elleni szert rendeltek és osztottak ki a termelők között a birtoknagyság arányában. 2 9 Az 1946 nyarán meghirdetett rézgálic-akció keretében például 1 kg szerért cserében a gazdák 6,6 liter 17 2 1 BKML Kkh.IX/258. Hegyközségi Jegyzőkönyv, 6-1945. 2 2 BKML Kkh. IX/258. Hegyközségi Jegyzőkönyv 1946. jan. 31. 2 3 BKML Kkh. IX/258. Hegyközségi Jegyzőkönyv 1946. március 7. 2 4 BKML Kkh. IX/258. Hegyközségi Jegyzőkönyv 1947. május 29. 2 5 BKML Kkh. IX/258. 12-945. (1945. május 16.) 2 6 BKML Kkh. IX/258. 11-945 (1945. május 18.) 2 7 BKML Kkh. IX/258. 1946/215. 2 8 BKML Kkh. IX/258. Hegyközségi Jegyzőkönyv 1947. mácius 7. 2 9 Vö.: Janó Á. 1999.41-42. 348