Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)
MUNKÁK ÉS EMBEREK - N. Szabó Magdolna: Kőrispatak, a „kalapkötő" falu
tetején beütött, karimája 15-20 cm széles, amibe préseléssel bordázást, hullámokat nyomnak. A kajlakalap csonka kúp alakú, karimája két oldalt letúrt, lefelé hajló, kifejezetten magyar viselet. A női kalapokat festett szalmával vegyített mintás fonatokkal is díszítik, vagy pedig különböző fonattípusokat keverve varrják, ami önmagában adja a díszítést. A fonatok festése viszonylag újkeletü, összefügg az anilinfestékek megjelenésével. A préseléssel elért végső formákat még különböző díszítésekkel látják el kalaptípusonként, melyek különböznek a férfi és női kalapokon. A férfi kalapokat hagyományosan szalagozzák, mintára hajtott koszorúvá) (gurtni) vagy selyemszalaggal. A koszorús díszítés helyén az előbbiek helyett előfordulhat a kalapba varrva egy sor likas vagy rece fonat, így rátétdíszt már nem kap külön. A kalapok díszítésének módozatai szorosan összefüggenek a viselés szokásaival. 2 6 A háziiparosok számára a préselés és díszítés után a kalapok értékesítése teszi a koronát a hosszas munkafolyamatra. A kalap varrásának ideje az őszi munkák, a disznóvágás, s az ünnepek lejárta után, télen kezdődik. Az ekkor készült árut a tavaszi hónapoktól kezdik hordani a vásárokba. A szalmakalap-szezon április végétől Kisaszszony napjáig (szeptember 8-ig), a mezei munkák végeztéig tart. Már csak az emlékezet tartja számon a hajdani nagy országos „dicsői" (dicsőszentmártoni) vásárt, mely minden évben május 1 -jén kezdődött. Ez volt a szalmakalapok első belföldi piaca az idényben. Ezt követte május 4-én a székelykeresztúri, majd május 13-án a korondi eperérési vásár". A kalapkészítök kezdetben gyalog, szekérrel, vonattal járták a vidéket. Később, amikor Kőrispatakot és környékét is elárasztották a kereskedők, a háziparosok messzebbre kényszerültek menni portékáikkal. Megrakott személyautóikkal távolabbi vidékeket is meghódítottak (Nagyenyed, Marosújvár, Torda), eljutottak egészen az Alföldig, ahol szintén nagy volt az érdeklődés az idény-kalapra. így alakultak ki a többgenerációs háziiparos-kereskedö családok saját piaci bázishelyei, melyek együtt öröklődtek a mesterséggel. Amit a vegyes lakosságú távolabbi vásárokban megtapasztaltak az elődök, azt a kapcsolatrendszer bővítésével a következő generáció tovább gyarapította. Kialakították a helyi igényeknek megfelelő árukínálatot. Igazodtak az egyes vidékek, népcsoportok (szászok, románok) kalapviseletéhez, így sokszor a Kőrispatakon és környékén megszokott kalapformáktól merőben eltérő változatokat is készítettek. A női kalapok közül a rigó és a gomba kifejezetten a szász területek ellátására készült. A korábbi társadalmi-kulturális légkörben nagyobb hangsúlyt fektettek a szalmakalap viselésére. A tekintélyes gazdaköri kalapot, ahogy neve is jelzi, a jobb módú gazdák hordták. A szegényebbekkel ellentétben ők csak a szélesebb karimájú gurtnisat (koszorú díszítésest) vásárolták, másoknak maradt a recéve, vagy szalaggal díszített, keskeny karimájú gazdaköri. Mára sem a kalapviselés szokásaira, sem a készítés módjaira nem jellemzők hasonló megkülönböztetések. A készítők anyagtakarékosság végett a kalapok karimájából egyre többet „csípnek el". A szalmakalap ezen a vidéken nem része az ünnepi öltözetnek, bár a férfiak a templomba is felveszik. Inkább utcai viselet, vagy munkaruhához társul. A nők kizárólag a mezőre veszik fel napsütéses időben. Az esőtől féltik a kalapot, az hamar tönkreteszi. Ritkán árulkodik státusz2 6 Egy régi mondás azt tartja: „aki télen szalmakalapot visel, attól ne kérj tanácsot!" 301
