Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

MUNKÁK ÉS EMBEREK - Kepéné Bihar Mária: Életstratégia és alkalmazkodás: egy fóliás család gazdálkodás napjainkban

maz, ami egy elég komoly idegbénító méreg. Van sok fóliás, aki amikor nyugdíjba megy, abba hagyja a kertészetet, akkor robban le egészségileg. Elkezd a mája nőni, de nem az alkoholizálástól, hanem a fölhalmozódott mérgektől. A környezete meg ráfogja, hogy alkoholista volt." A fóliázás kapcsán másik ilyen megoldatlan probléma a megtermelt áruk megfelelő értékesíthetőségének hiánya. A termelök komoly tehertől szabadulhatnának meg, ha megoldott lenne a felvásárlás és az esetleges közvetlen export. Az értékesítés fő terét ezek hiányában a budapesti és kiskundorozsmai nagybani piacok adják a Kunszálláson és környékén fóliázóknak. Folyhat bármilyen jól szabályozottan és gondosan a termelés, lehet bármilyen szép és mutatós a zöldség, a gazdálkodás sikeressége, a gazdaság anyagi gyarapodása mindenképpen a piaci tevékenységen múlik. A Kertész családnál a családfő feladata a piacozás. Rendkívül jó kapcsolatteremtő és kommunikációs készségének köszönhetően meglehetősen sikeresen üzletel, megbecsült és ismert alakja budapesti, azaz soroksári úti nagybani piacnak. A nagybani piacok színes világa, a piac résztvevői, a kereskedés szereplői külön is megérdemelnének egy tanulmányt. Azt itt kialakult sajátos „hierarchia" és „szokásrend" ismerete a sikeres értékesítés egyik alapfeltétele. Az értékesítés résztvevői még a termelők mellett a kisés nagykereskedők, hiénák, nepperek, hordárok, piacszervezők, mozgó-árusok, vendéglősök. „A kiskereskedő sokszor maszek zöldségesek, vendéglősök, akik hajnalban öt előtt kiszaladnak, mielőtt nyitják az üzletüket, összeszedik, ami kell nekik, aztán friss áruval nyitnak. Ezek csak egy-két láda árut vesznek. Kisebb vásárlók, de elég sokan vannak. A nagykereskedők azok. akik kamionszámra vásárolnak, ők általában viszonteladók, akik külföldre, meg az ország különböző sarkaiba szállítanak. Mikor felmegyek a piacra kell egy kis piackutatást végezni, nehogy elszámítsam magam az árakkal, azért is jó, ha ketten mennek piacozni, hogy míg az egyik az árura ügyel, addig a másik szét tud nézni. Ha majdnem magam vagyok azzal a fajta áruval az egész piacon, akkor nincs gond. Ha egy bizonyos árut sűrűn kérdeznek e kereskedők, akkor lehet érezni, hogy abból kevés van. Amikor sűrűn elmennek előtte, akkor sejti az ember, hogy azt keresik. Persze az ember többet is mondhat érte, de ha egyszer már kimondott egy árat, nehéz aztán többet mondani, mert akkor jön az anyázás. A piacon nagyon fontos a megbízhatóság, meg az ismertség, hogy valakinek neve legyen. Olyan is van, hogy egy-egy szezonra folyamatos üzleti kapcsolatot is ki lehet építeni egy kereskedővel, de hosszabb távra nem nagyon, mert a piaci viszonyok nagyon forgandóak. Van, hogy már itthonra jön a telefon a kereskedőtől: Mikor jössz, mit hozol? Salátád van? Akkor kérek hatvan ládával. Van, hogy még útközben is csörög a telefonom: Jössz-e, úton vagy-e, tudsz-e hagyni kicsit többet? (...) „A piaci szókincsbe beszélünk még a nepperekről is. A nepperek jóformán be se engedik a piacra az embert, már kint elkezdenek alkudozni. Mindent mondanak, most adok ennyit, mert tegnap annyi volt. Megveszi, aztán bent még egyszer nagy haszonnal el tudja adni, kint kereskedőnek adja ki magát, bent meg termelőnek. A hiéna a mi szókincsünkben az kicsit más. Az piaczáráskor jön elő és felvásárolja a maradék árut. de ha valami száz forintba kerül, azt a nagykereskedő meg is veszi annyiért, a kiskereskedő már csak nyolcvanat ad érte, a hiéna azt mondja, elviszi negyvenért. Kivár, figyel, mint az afrikai dögevők, azért hiéna. Tudja, hogy amelyik termelő kétszáz kiül