Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)
MUNKÁK ÉS EMBEREK - Fodor Ferenc: Dohánytermesztés egy maradéki gazdaságban
A palántanevelés hagyományos módon, és új technológia szerint történik. A hagyományos technológia szerint a palántás ágy helyét érett marhatrágyával leszórták, majd ásóval megfordították. Miután simára gereblyézték, következett a dohánymag vetése. Mivel a dohánymag rendkívül apró szemű, vetése igen különös módon történik. „ Kicsit megáztatjuk egy rongyba, hagyjuk 4-5 napig, attól függ hogy milyen melegen volt, csíráztatjuk. Csak egy picit szabad, hogy meginduljon, mert akkor eltörik. Egy kannarózsás locsolóba egy söröskupaknyi magot kell tenni, ez megy 10 méterre. Sietsz, hogy kiszórjad. Olyan gyorsan mész, hogy az mind egyformán legyen. Másik rongyot, másik vizet." Ehhez nagy tapasztalat kell, különben a mag eloszlása nem lenne egyenletes. Az így kijuttatott magot nem kell földdel letakarni, a víz belemossa a laza talajba. A palántás ágyakat fóliával fedik. Kezdetben a fólia vázát faágakból, később vastagdrótból készítették. Az ágy szélessége egy méter, a fóliaváz magassága 40-50 cm volt. Az ágyat gyakran kellett locsolni, ezért a fólia szélét nem földelték el, hanem téglákkal rakták le. Locsoláskor a téglákat le kellett szedni, majd visszarakni. Ez igen nehéz munka volt. „Azok a kicsi kis fóliák voltak, nagyon sok téglát raktunk közéje, kitakarni, betakarni, kézzel locsoltuk. Kicsi vasdrótból készült pálcák voltak, méteresek. Az egész udvar le volt takarva. Majdnem 300 téglát kellett minden nap rakni erre-arra. Két évig így csináltuk, azután csináltuk ezeket a nagyokat, ezzel sokkal könnyebb, mert bekapcsolja a szivattyút és locsolja. Nem kellett a vizet hordani, nem kellett azt a sok téglát rakni... Minden nap 3 hordó, majdnem 1500 liter vizet kivisző kézbe, én nem bírtam. Annyit ki kellett locsolni, amikor már nagyobb volt a palánta. Miháncs kint 15 fok meleg volt, ki kellett takarni. Ez 8-9 óra között volt legtöbbször. Attól függően, hogy ki van itthon a téglát el kellett rakni. Olyan voltam, mint a hőmérő, már tudtam mikor van 15 fok. Elmöntem a templomba, egyszer csak süt a nap. Rögtön haza, még a templomba sem tudsz egy órahosszát békébe lenni." Ezért az elmúlt években magasabb fóliavázakat építettek, mely alatt kényelmesen lehetett gondozni a palántát. Egy fólia alatt 2-4 ágy is elfért. Az ágyak közötti útra téglákat tettek, melyre erős deszkákat fektettek. Ezen jártak, mert locsolás után a fölázott talaj nagyon csúszós volt. Kelés után az ágyakban kikelt gazt kiszedték, kicsupálták. Gyomláláskor egy 50-60 cm hosszú deszkát használtak, melynek két végére 15-20 cm-es „lábat" szegeltek. A deszka egyik végét az ágy közepére tették, erre térdelve átérték az ágyat, és kevesebb palántát törtek le. Kiültetés előtt, az időjárástól függően 2-3 héttel, a fóliát lehúzták az ágyakról, hogy a palánta erősödjön. Legnagyobb odafigyelést a palánta fölszedése, fölcsupálása követeli. Ezt általában a családtagok végezték. Szedés közben figyelni kell, hogy a beteg, gombás palánta ne kerüljön a kiültetésre. „Muszáj minden szálat egyenként kiszedni, mikor azt csinálod. Sorba kell rakni, hogy mikor mén a palántáló kézbe legyen. Akkor ha van benne beteg, aminek a törzsén van olyan kis feketeség, ha akar segíteni nem teszi bele, legtöbbször csak ketten csupátuk föl. Persze a földnek vizesnek kell lenni, utóvégre nem bírsz mozdulni, ragad rád a föld, estére mozdulni se bírsz, reggel meg irány palántálni, és ez így minden nap amíg el nincs palántálva. " A palántaszedés a legnehezebb munka. Mivel szedés előtt a palántát jól be kell locsolni, a szedő „nyakig sáros lesz". Ilyenkor a térdükre fóliát kötnek, hogy a ruha ne 268
