Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁJ ÉS TELEPÜLÉS - Nóvák László Ferenc: Táj, ember, település

következtetni. Az 'akasztó' név szomorú emléket idéz fel. A nagyobb mezővárosok határát díszítették az akasztóhelyek, ahol a halálraítélteket kivégezték. Az alacsonyabb és magasabb térszínek találkozása biztosított kedvező feltételeket az ember megtelepedése számára. Hódmezővásárhely központjában, a nagy kiterjedésű Hód-tava felett épült ki a településközpont, s a Csúcs-tava is vonzotta a népességet, jóllehet, az árvízjárta időszakokban a víz nagy veszedelmet is jelentett az ember számára. A határbeli szállások, tanyák rendszerint az erek, tavak, mélyebb laposok peremén épültek fel. A gyep, víz nélkülözhetetlen volt a gazdaságban tartott jószág számára. Oda pányvázták ki a tehenet, béklyóban, gúzsba kötve ott legelt a ló. a birka számára is megfelelő legelő jutott, s a kacsa, liba pedig a vízben különösen jól érezte magát. 9A sertés számára is kedvelt hely volt a vizenyős terület, ahol dagonyázhatott a jószág. A Kék-tó környékén a gazdák a mocsaras területre hajtották disznaikat, amelyek valósággal elvadultak, köszönhetően annak is, hogy a vaddisznókkal keveredtek össze. A gazdának kevés gondja akadt velük, csupán ősszel támadt nehézségük, mikor a falkából kifogták az ölésre szánt állatot. A nádas, mocsaras helyeken forrás is fakadt, ahová vízért jártak a tanyasi lakosok. Ilyen határrész volt Sóshalomtól északra, s óvatosan kellett gyalogolni, nehogy valaki is elsüllyedjen a lápban. Hódmezővásárhely határa a 20. század első felében elérte a 132.000 kat. holdas nagyságot. Ez a nagykiterjedésű terület évszázadokkal korábban alakult ki. Más alföldi nagyhatárú helységek - köztük a Vásárhelyt 150.000 kat. holddal megelőző Kecskemét - sajátossága, hogy külső határa távol esett a belső határtól. Hódmezővásárhely külső és belső határa egységbe tartozott, köszönhetően annak, hogy a 16-17. század folyamán, a török hódoltság korának létbizonytalansága idején elpusztult falvak területe, a puszták (praedium) Vásárhelyhez ötvöződött. (Batida, Csomorkány, Derekegyháza, Fecskés, Férged, Földvár, Gorzsa, Körtvélyes, Mágócs, Mártély, Peres- és Tótkutas, Rétkopáncs, Szöllős. Ráros. Szent Király, Újváros, Solt). Kialakult a mezőváros jellegzetes övezetes határa. A mezővárost közvetlenül a belső legelő vette körbe, ahová Szent György naptól Szent Mihály napig naponta legelőre hajtották a fejős barmot és igás lovat (ide tartozott Kopáncs, Nagysziget, Batida, Gorzsa puszta). A 9 Erre vonatkozó példát a nagykun Karcagról említünk. Az akasztóhely a mezővároson kívül helyezkedett el. Az akasztófa több oszlopból álló építmény volt, ahová több embert is felakaszthattak. Kivégzés után nem szedték le a holttesteket, hanem az elrettentés érdekében kötélen maradtak mindaddig, amíg a test szét nem bomlott, a madarak szét nem trancsírozták (innen ered a „holló vájja ki a szemét" mondás). S hogy hozzá ne férjen senki, a vesztőhelyet körbe kerítették. Egy boszorkánypör kapcsán 1768. december 8-án derült fény arra. hogy az akasztott ember maradványait rontásra használták fel. A Kunhegyesen lakos - egyébként Szabolcs vármegyei Szent Mihály helység szülötte - boszorkánysággal vádolt asszony ellen a következő tanúvallomást vették fel a törvény emberei: „látta ezen fátens Gorsás Susának kijis az urával beszélgetvén, mondván mi az oka, hogy azok a' híres Tolvajok, mennyit lopnak, még is rajta nem vesztik, vagy ha meg fogják is Törvényt nem tehetnek reája, mellyre Susa mondja: annak az az oka, hogy akasztott embernek húsát vagy csontját hordozzák magokkal. Ez elmúlt kikelt tájban tavaszi szántáskor azért el indult Karczagra, és esthajnalon, mint hogy a' zárt ki nem nyithatta [ti. az akasztóhely ajtajának NLF] be mászott, egy nagy kés lévén nálla el vagta a' fel akasztott Nagy Györgynek a' keze szár csontyát s. szemérem testet, hozott még ezen kívül is 4. darab csontokat, edgyiket közzüle Sz. Péteri csontyák' mondotta lenni, mely négy darab csontokat meg égette...meg törte a' Fekete Györgyné mosárjában. s. az maga Szappanozó Tekenöjében meg szitálta, sok ideig meszelyes csuporban állott..." - szólt a tanúvallomás. JNSZML IV. Jászkun Ker. ir. 1768-1774. Capsa A. Fasc. Nro. 3/c. 261