Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)

TÁJ ÉS TELEPÜLÉS - Krupa András: Evangélikus anyakönyvek tanúsága Csanádalberti első telepeseiről (1844-1870)

lakosok voltak e tájon. Összességében a szlovák evangélikusság a régió „egy bokoraljából" került ki. De a tótkomlósiak, a nagylakiak, a pitvarosiak, majd a békéscsabaiak népesítik be 1841/42-től a Csanád megyei Nagybánhegyest (1908-ig Tótbánhegyes) is (1843-ban nagylakiak, 1856-ban tótkomlósiak, 1870-ben békéscsabaiak jó része érkezik).

9 A tótkomlósiak kirajzása azért volt erős, mert nekik is kis határuk volt (sokan voltak földtelenek), mint a megcsonkított Pitvarosnak is. A kényszertelepítésű Csanádalberti és Pitvaros lakói között hosszú évtizedekig - a szomszéd falvak közti ismert vetélkedésen túl - igen erős feszültség alakult ki, noha a rokonsági kötelékek miatt ugyanakkor szoros kapcsolat is volt közöttük. A lappangó, ill. nyílt ellentét különösen kemény volt a legények átudvarlása esetén, napirenden voltak a verekedések, üldözések. Ezek kifejeződése a többi szomszéd településen jóval szelídebb mértéket mutatott. A felvidéki szlovákok az Alföldön általában csekélyebb szintű, lehetőleg víz közelében lévő magaslatokra, hátságokra települtek. Nem csupán az állattenyésztés, hanem a háztartásban igen fontos szerepet játszó kender áztatásának biztosítása is kívánta ezt. Szarvason, Mezőberényben a Körös mellett, Békéscsabán a Gyula felőli vizenyős, mocsaras rétségnél (előfordult, hogy csónakon mentek át Gyulára) - lecsapolása és a vízi összeköttetés érdekében a Köröshöz élővíz csatornát ástak a 18. század végén. Tótkomlóst kettészeli a Szárazér. Pitvaroson és Csanádalbertin hiányzott az élővíz, azonban itt is vizes, lápos térség mellé építették a falut. Pitvaroson a templomtól délnyugatra árkos mélyedés látható, Csanádalbertin a déli. Csanádpalota felőli oldalon volt hasonlóan laposabb mélyedés, vizében nagypénteki tisztulásként lovakat úsztattak, és itt még az 1920-as években kendert is áztattak. A vizenyős rész nedvességtartalmának csökkenése miatt később kénytelenek voltak Tótkomlóson áztatni a kendert. E természeti változás nyomán jöhetett létre a 19. század végén a falu harmadik hosszanti utcája. Új utca néven. A Makó felöli nyugati és a Pitvaros felőli északkeleti faluvégen a vizenyössége miatt a 20. század elején a szegényebbek építkeztek, kialakítván a második és a harmadik keresztutcát (1940-41-ben a hatalmas belvíz miatt sokat szenvedtek az itteni lakók). A falu északi végén, a temetőn kívül nem épültek akkor még házak, az ambrózfalvi, valamint délen a csanádpalotai és a királyhegyesi határig húzódtak a legjobb földek. A Makó felé vezető országúttól balra szinte egészen az egyik határpontot jelentő Feketehalomig szikes rét volt, ezt használta a község szarvasmarha- és sertéslegelőnek, egy kis erdőcskét is ültetvén a déli pihenőhöz. Itt ásták az első kutakat a határban. A kamarával kötött 20 évre szóló szerződés szinte mindegyik dohánykertészségben rendkívül szigorú volt, teljesen kiszolgálta a kertészeket a királyi kincstári uradalomnak. A csanádalbertiek szerződése 36 pontból állt, amely szinte teljes egészében a bérlők kötelezettségeit sorolta fel, s biztosította a kamarai uradalom egyeduralmát. A haszonbérlő egy numerust, 20 hold földet (1 hold 1100 öl) vett bérbe három nyomásban. Ebből 5 holdanként szántó- és dohányföld - összesen 15 hold - 4 hold legelő és 1 hold pedig „házi telek" volt. A 20 holdból 5 holdon (vagyis a haszonbérlet numerusából 25%-ában) kötelesek dohányt ültetni, és gondosan ápolni. A 9 Zayacz - Haan. 1853.29; Gajdács, 1896. 106; Dedinszky. 1963. 12. 221