Bárkányi Ildikó - Fodor Ferenc (szerk.): Határjáró : Tanulmányok Juhász Antal köszöntésére (Szeged, 2005)
KÖSZÖNTŐK, EMLÉKEZÉSEK - Ifj. Lele József: A csontozó késtől a néprajzosságig
Itt aztán kibeszélgettük magunkat. Kérdezte, hogy mit csinálok most? Mondtam, hogy várom az ő válaszát arra vonatkozóan, hogy lehetséges volna-e az itteni részfoglalkoztatásom? Erre mondta, hogy most lesz nemsokára igazgatóváltás, és csak azt követően tudna segíteni. Ám addig is szívesen lát bent, hogy egy kis néprajzi irodalmi és tárgyi tájékozottsággal felkészítsen a jó reménykedésre. A múzeumból egyenesen Sándor bácsihoz mentem, aki nagyon örült és kérte, újságoljam el édesanyáméknak is a történteket. Másnaptól szinte naponta jártam be a múzeumba. Tóni megmutatta a kismesterségek tárgyait és eszközeit, néhány homoki részeken használt gazdasági eszközt, mint a högyhúzót, a faekét és a paprikaküliit, a kútásó szerszámokat és sok olyasmit, amit én annak előtte soha nem láttam. Megmutatta a mutatócédulázást, a kartonlapokat, amelyekre a leltárkönyvekből géppel írt ki adatokat. Azt is elmondta, mi szükség van mindazokra. Aztán napok múlva megmutatta a filmeket és azok leltározását. Közben a Házban készülődtek az igazgató választásra. Megismertem a nyugdíjba vonuló Bálint Alajos régészt, Marián Miklós biológust, Csongor Győző helytörténész- és biológust, Saliga László és Fekete Lajosné restaurátorokat, Trogmayer Ottó régészt, Gergelyfy Imre numizmatikust, Dura Dezső gazdasági igazgatót és titkárát Pócs Mártonnét, Tésik Józsefné textilrestaurátort, Wirth Istvánná igazgatósági titkárnőt, Strifler Jánosné gépírót, Bátyai Jenőné preparátort, Börcsök Pali bácsi fűtőt. Lassacskán megismertem a néprajzi raktár anyagát. Hatalmas deszkapolcokon részben tematikusan voltak tárgyak. Porosan és mégporosabban hevertek egymáson. Tóni rám bízta mindet: - Nézelődj, ismerkedj velük. Mihamarabb nekiláttam és egyik polcról raktam lefelé a rajta lévőket. Megtisztogatva visszahelyeztem mindent, s közben jöttem rá, hogy ideje lenne egy-egy polcra egy témakörbe tartozókat rakni. Amiket nem ismertem, megnéztem a leltári száma alapján a leltárkönyvbeli bejegyzést és máris haladtam. A polcokat, illetve a tárgyakat enyhe vizes ruhával, majd szárazzal törülgettem, majd amikor elhelyeztem őket, nagyméretű csomagolópapírral letakartam. így haladtam polcról polcra, hétről hétre, míg elérkezett az új igazgató megválasztása. Ezt követően kaptam meg az első szerződéses papírt, amelyet három havonta meg kellett újítani. Trogmayer Ottó lett az új igazgató, akit régebben ismertem, hiszen amikor az 1960-as évek elején a tápéi téglaégetőnél ásott, a mi egykori földünkön is ásott, és odamentem megnézni, milyen is az az ásatás, mi az a régészet? Soha nem beszéltem vele, bátortalan voltam ahhoz, hogy megszólítsam. Most azonban Tónival együtt be kellett mennem hozzá, hogy hivatalosan is szót váltsunk. Az igazgatói iroda is az első emeleten volt. Az ajtaja a titkárságról nyílott, ott volt Wirh Istvánná Ulika, a titkárnő és Strifler Jánosné Eszter, a gépíró. Noha mindenkit ismertem már - mivel most, 1970 június elsején lettem hivatalosan is félállású munkatárs - Tóni most mutatott be a kollegáinak. Emlékszem Csongor Győzőre. Úgy köszöntem néki, amikor a szobájába léptem - most Bátyainé preparálgat ott, illetve a másik feléből kialakítódban Varga András geológus - hogy: -Jó napot kívánok Győző bácsi! Győző rám förmedt: - Bácsi az öregapád, én Győző vagyok, szerbusz! így mondd te is, na. Tóni után őt tegezhettem először, ami óriási megtiszteltetést jelentett a számomra. Aztán mentünk Tóni szobájába, ahol Szelesi tanár úr és Hajdú Judit szorgoskodtak. Szelesi Zoltán kérdezgetett ezt is, azt is, aztán lementünk a képzőművészeti raktárba, hogy megmutassa az ottani festményeket, szobrokat. Onnan mentünk 20