Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)
VI. A MIGRÁCIÓ HATÁSA AZ ANYAGI MŰVELTSÉGRE - 3. A műveltség néhány sajátossága
Kiugróan magas a szőlők aránya Pusztamérges, Csengőd és Öttömös határában. A nagyarányú pusztamérgesi telepítés Ormódi Béla és néhány más úri birtokos érdeme, akiknek a példáját a szomszédos Öttömös telepesei követték. Csengődön szintén úri birtokosok s részben Kiskőrösiek jártak élen a telepítésben. A saját szőlőskert művelése és az izsáki, fülöpszállási, csengődi, pusztamérgesi telepeken végzett napszámos munka több száz homoki törpebirtokos és mezőgazdasági munkás családját juttatta keresethez, „jussolt anyám buckás homokot, olyan tíz kisholdat. Abba apám szőlőt telepítött." (Papp Imre, 1912. Tázlár) 3. A műveltség néhány sajátossága Milyen eltérések voltak a sokfelől érkező telepesek öltözködése, étkezési szokásai, mentalitása között? Kultúrájuk milyen vonásait őrizték meg? Hogyan hatottak egymásra? Miként formálódott három-négy nemzedék életében a puszták népének művelsége? Beszélhetünk-e egy-egy 19-20. századi pusztai község sajátos karakteréről? Olyan sajátos jegyekről, melyeket nagyobb múltú települések, pl. Halas, Szeged, Hódmezővásárhely, vagy akár Tápé, Átány törzsökös lakosságáról a néprajztudomány megállapított. Igyekeztünk választ keresni ezekre a kérdésekre is. A török alatt csaknem néptelenné vált nagytájon sok nemzedék született, élt, halt a 17. század vége óta. Ha a kutatás kzedő időhatárát tekintjük, a 19. század közepétől a közelmúltig öt nemzedék élt a Duna—Tisza köze pusztáin és az ötödik: 1910-1930 között született generáció képviselői osztották meg velünk emlékeiket. Az ő szüléikről és nagy szüléikről csak közvetett és egyre fakóbb emlékanyagot kaphattunk. Már pedig kérdéseinkre csak szóbeli forrásokból remélhető felelet. Az archivális források és a szakirodalom - úgy tapasztaltuk — mindehhez igen kevés ismeretet adnak, egyszerűen azért, mert korábban az írástudók és a kutatók nem fogalmaztak meg ilyen kérdéseket. Kutatásaink kezdetétől, az 1980-as évek végétől két körülmény nehezítette az anyaggyűjtést: 1) az értékelhető emékanyagot fölidézni képes idősek száma egyre fogyatkozott és 2) a kultúra integrációja rohamosan visszaszorítja azokat a sajátosságokat, melyeket a közösség — vagy annak kisebb-nagyobb hányada - még számontartott. Mindkettő természetes következmény, amivel a humán tudományoknak számolnia kell. Sok helyen felfigyeltek a dialektus különböző voltára. Napjainkig emlegetik, hogy a félegyháziak „olyan paskásosan beszéltek", pl. azt mondták: ,Maj' meglássa" vagy „pénderedik ára az út". A zárt a (ä) ejtése Félegyháza palóc gyökérzetű nyelvjárásának jellemzője. 65 0 A bócsai Asztalos István félegyházi származású felesége 1989-ben restellkedve mondta: „En rondán beszéltem, félegháfiasan. .."A Mélykúton 65 8 H. TÓTH Tibor 1993. 357
