Juhász Antal: A Duna-Tisza közi migráció és hatása a népi műveltségre (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Csongrád Megyei Levéltár, 2005)

III. A DUNA-TISZA KÖZI PUSZTÁK TELEPÜLÉSNÉPRAJZA ÉS NÉPESEDÉSTÖRTÉNETE A19. SZÁZAD KÖZEPÉTŐL AZ 1930-AS ÉVEK VÉGÉIG - A) Földesúri, uradalmi birtokok pusztái - 9. Szentimre

azok jó állagúnak látszó falait. Ezzel bizonyítottnak tartjuk a Csárda major névadás hitelét. „A házak lassan épültek és a telepesek csapatosan tanyáztak a schweizerei

nek nevezett nagy uradalmi épületben" - írta a plébános. Visszaemlékezésből tudott, hogy a majorban volt egy „csíraistállö', ahol a fejősmarhákat tartották. Azért nevezhették így, mert a birtokos a magyar szürke marha tartásáról már áttért a jól tejelő svájcer, svájci fajta szarvasmarha tenyésztésére. Akik még nem építettek házat, 29. ábra. Szent Imre telepítvény 1897-ben: az 542. helyrajzi számú épület a volt kastély. Puszta-Szentimre felvételi előrajza, 10. szelvény. a kitakarított istállóban szálltak meg. Több telepes család a cselédházból alakított magának két-, háromosztatú lakást, amelyben azután még évtizedekig lakott. A major egyik épületében rendezték be az első tantermet és a tanító lakását is. A „telepítvény" parcellázásakor három utcában és két rövid keresztutcában mértek ki telkeket, de több házhelyet megosztottak a kis pénzű szegényparasz147