Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Hit és pedagógia, avagy zárdaiskolai emlékeim
194 Ifj. Lele József engedelmes és őszinte maradjon. Szeretettel Fazekas Mária Angelika. Szeged, 1947. december 6.” Egy másik alkalommal a felső tagozatosok igazgató főnővérének gyűlt meg velem a baja. A felső tagozatos unokanővéreinket naponta megvártuk tanítás után és együtt mentünk haza, végig a Tisza-parton, úgy ahogyan reggelente is együtt érkeztünk be. A fonővért Stellának hívták, aki az ebédlőből a'hársfás udvaron átjött az iskolaépületbe, és az Őrangyalok kapujával szemközti udvari ajtón érkezett. Én már - megint - unatkozhattam, mert fölmentem a Szentháromság utcai ajtóval szemben lévő lépcsőn a félemeletre, és onnan a lépcsőn szépen legurultam. Tél volt, így bunda volt rajtam, fejemen kucsma, hát nem ütöttem meg magamat. Amint leértem a portaful- ke elé, éppen ott haladt el a főnővér, aki az utolsó pillanatban tudott átlépni. Ha nem így történik, átesik rajtam. Átlépés után megkérdezte a nevemet és a tanítómét, amelyekre én azonnal - de még fekve - válaszoltam. Erre ő, ahelyett, hogy megdorgált volna, azt kérdezte, nem ütöttem-e meg nagyon magamat és azt, hogy nem félek-e, hogy leesik a szemüvegem? Fölkeltem és bocsánatot kértem tőle, mire azt kérdezte: Józsika, szereted-e a süteményt? Azonnal felvidámodtam, mondván, hogy igen, nagyon szeretem. Erre Stella főnővér felém nyújtotta a kezében tartott, ebédnél kapott tortaszeletét. Amíg eszegettem, megsimogatta a fejemet és kérte, hogy máskor ne csináljak ilyet, mert ha valaki épp akkor jönne erre, az bennem fölbuk- hat, ráadásul a szemüvegem is eltörhet. Még egy kedves emlékem maradt a zárdás éveimből: A konyhából a kevés ételmaradék mellett több edény moslékot vitt János bácsi egy négykerekű kézikocsin haza, mivel ö hizlalta a disznókat az iskola konyhájára. Egy alkalommal otthonról hozott madzagból hámot csináltam magamnak és befogtam magamat Péter (a szamár neve volt) és Csongor (egy hatalmas bernáthegyi kutya) mellé, és így húztuk ki a kocsit a hátsó kapun. Másnap Angelika néni elmeséltette velem a játékot és a leleményességemért magaviseletből egy hatalmas egyest írt be nékem a naplóba. Az Új Ember, a Szív Újság (eme utóbbi a Szívgárda hetilapja volt) mellett sok szép szentkép utcai árusítására is megkértek bennünket az apácák. És mi nagy örömmel vállaltuk, mivel tíz eladott újság után szorgalomból kaptunk egyest. Ha pedig szentképeket adtunk el - pár fillér volt egy darab ára -, akkor a kisingecskének egy-egy kockáját vághattuk föl. Ebben az esetben tíz felvágott kocka után kaptunk egyest. Emlékszem, az újságok árusításakor egy, az Angelika nővértől tanult éneket zengtünk, amikor az utcán szembejött velünk egy felnőtt: 1. „Megjöttünk, hogy hirdessük a szépet, Tessék venni tőlünk egy szentképet; Tessék hát a Szív Újságot tessék, Jézus szíve köztünk dicsértessék. 2.
