Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Hit és pedagógia, avagy zárdaiskolai emlékeim
Hit és pedagógia, avagy zárdaiskolai emlékeim 195 Új embert is vegyenek hát kérem, megjelenik ez is minden héten. Tessék hát a Szív Újságot, tessék, Jézus szíve köztünk dicsértessék.” Hit és pedagógia... a címe jelen dolgozatomnak, amelynek alapja elsősorban a magam által is megélt zárdái növendékélet. Az ott eltöltött négy esztendőben minden ment a maga rendjén, s csak akkor ébredtem rá igazán az ott eltöltött szép évek üzeneteire, amikor 1985-ben az Új Emberben megjelent, a Havibúcsú címmel közölt írásomra Mária Angelika, egykori tanítóm a debreceni Svetits iskolából írt nékem levelet, kérdezvén, nem én vagyok-e az ő egykori csintalan Lele Józsika nevű diákja. Attól fogva évente utaztam el hozzá Debrecenbe, és felidéztük a szegedi zárdái életet. Levelezésünkből később Apácasors a sarló és kalapács árnyékában címmel közöltem sorozatot az Új Misszióban, amelyben szó van az elhurcolásukról és megaláztatásukról. Jelen írásomat és elmélkedésemet az ő emlékének szentelve készítettem el, emlékezve a hit és a pedagógia szétválaszthatatlanságára, mely egység révén nevelődhettünk vallásos lelkületű emberekké. A szerzetesrendeknél tanult növendékek többsége megmaradt a szüleiktől örökségként kapott istenhitében, s így váltak szavahihető és szorgalmas családapákká, -anyákká, megbízható munkásokká, értelmiségiekké és a földet szerető gazdákká, gazdaasszonyokká. S csak kevesen tagadták/tagad- ják meg vallásos neveltségüket, ugyanők nem mennek be gyermekük esküvőjén sem a templomba, mert szégyellik, hogy számukra semmit sem mond a magas művészetet képviselő egyházmüvészet: a festészet, a szobrászat, a zene. A föntiekkel semmiképp sem állítom, hogy a hagyományos értelemben vett vallásos nevelést bármi okkal is nélkülöző és mellőzni kényszerülő pedagógusok és egyház és Isten nélkül nevelkedő és élők között ne találnánk családszerető és igen értelmes személyeket. Csupán azt jelenthetjük ki, hogy azok, akik a Házi áldás igézetében nőttek föl és élnek családostól ma is, azok nem, vagy csak kevésszer kerülnek szembe önmagukkal, aligha kísérti őket a drog, az erőszak, az alkoholizmus és a magyarságellenes pártérdekek. Ily módon tehát a hit jelen van az istenhívőkben is és az ateistákban is, mivel ki-ki a maga módján értelmezi a pedagógiában a hitet, mely hittel legtöbben voltaképpen a felnövő nemzedékeken keresztül akarják szolgálni a magyar nemzetet. Legyen ez az együtt gondolkodás, együtt munkálkodás a hit és a pedagógia együvé tartozó záloga a nemzetben való tisztes gondolkodásnak. Eme gondolat egyik fő megvalósulását érezhetjük immár az újra indult egyházi oktatásban, és a politikamentes világi, alsó- és felső szintű oktatásokban is.
