Erdélyi Péter - Szűcs Judit (szerk.): Múzeumi kutatások Csongrád megyében, 2001 (Szeged, 2002)
NÉPRAJZ - Ifj. Lele József: Hit és pedagógia, avagy zárdaiskolai emlékeim
192 Iß. Leie József vük. Ezeken az órákon aprólékosan beszélgettünk a tízparancsolat és a házi áldás „pontjai”-ról, és minden diák elmondhatta, mi az, amit betartott és mi okoz neki gondot. Egyetlen kérése volt Angelika kedves nővérnek, hogy őszinték legyünk. Füllentés, hazudozás, csúnya beszéd ismeretlenek voltak az egyházi iskolákban, hiszen tudtuk, szentgyónáskor nagy szégyen lenne megvallani netán bűneinket. Beszélgettünk az irigységről, a fösvénységről, a gyűlölködésről, az önzésről, melyek olyan vétkek mások ellen, amelyek előbb-utóbb kiderülnek és rettenetes érzés lesz szembesülni azokkal. Angelika néni igen sokszor mondotta: ne állítsunk másokról valótlanságokat azért, hogy a mi vélt igazunk érvényesüljön akkor is, ha az merő hazugság, és állításunkkal azt érjük el csupán, hogy pillanatokig embertársaink fölött érezhetjük magunkat. És azután? Legyünk szavahihetők, ne pedig gyenge és rossz jelleműek, akik a Sátán szavára hallgatnak inkább, mint Jézuséra. A sátáni út a sötétségbe, Jézusé a világosság felé vezet. Minden tantárgyat szerettünk, ám a legkedvesebb a beszélgetés volt a számunkra, amikor is kinyílhatott a lelkünk. Ezek a beszélgetések alakították jellemünket. Voltaképpen a jó pedagógusoktól jussolt tudás, a jó erkölcs, az érdeklődő tanulás és tisztesség tett bennünket érdemessé és alkalmassá arra, hogy szívgárdisták lehettünk. Az osztályokban csak csöndesen lehetett szünetben is beszélgetni csakúgy, ahogyan a folyosókon is. Ezt a szelídséget annyira megszoktuk, hogy az úgynevezett uzsonnás nagyszünetben az udvarban sem hangoskodtunk. Főleg futyörészni nem illett. Szívgárdista foglalkozások idején sétára mentünk Angelika nővérrel, mely alkalmakon egyik alsóvárosi utcából a másikba mentünk, és Angelika nővér beszélt a régi alsóvárosi életről: a viseletről, a paprikázó alsóvárosiakról, a szép szegedi beszédről és megcsodálhattuk - látva és hallva - az alsóvárosi napsugaras ház oromdíszeket, itt-ott még föllelhető „Istenszemes” kapukat és oromdíszeket. A Havi Boldogasszony-templomba sokszor átmentünk. Ott a ferencesek beszéltek nékünk az egyházi képzőművészetről, a templom és a kolostor történetéről. Egy alkalommal bemehettünk a rendházba és láthattunk mennyezet freskókat, máskor a kóruson szemlélgettük a hatalmas és szép hangú orgonát. A templom mennyezetéről, a „Fekete Máriá”-ról, a sok nagyméretű szentképröl, Kapisztrán Szent János komor szobráról, az aranyosan ragyogó főoltárról, az ott lévő Napbaöltözött Segítő Máriáról hallgattunk szép, szinte meseszerű bemutatókat. Ezekről később külön-külön fogalmazásokat írtunk, aminek révén rögződött meg bennünk az alsóvárosi templom és kolostor története. Egyszer kimentünk az alsóvárosi temetőbe is, s ott, a kápolna mellett lévő szerzetesek sírkertjénél beszélt a már elhalt szerzetesekről és apácákról Angelika nővér.
