Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: Jaksa János élete és családja

Érdekes, sajátos helyzet az is, hogy mind Jaksa mind felesége, saját szülőföldjén élt és működött, tehát a más, korabeli pedagógusokra jellemző szülőföldjétől többszáz kilométerre való kihelyezés őket nem sújtotta. így olyan területen dolgoztak (a szegedi tanyavilágban, Tömörkény, Szegvár térségében), amelyen a családjuk több száz éve lakott és ahol több generációra visszavezethető őseik is ténykedtek. E tekintetben egyetlen kivétel a mintegy száz kilométerre délre lévő Bajmok község, ahová viszont nem saját jószántukból, hanem a Délvidék 1941-ben történt visszacsatolása következtében a kormány megbízásából kerültek. Itt is tisztességesen helyt álltak és 1944-ben, kis híján életük és egész családjuk föláldozása mellett, nagy nehezen keveredtek vissza. Ily módon az általunk vizsgált, a 20. századot csaknem teljes egészében átölelő életút (Jaksa János születése 1904, felesége halála 1993) alatt, összesen három helyen laktak és dolgoztak. A születési hely Tömörkény, az első munkahely Pusztaszer (1927-1941), a második munkahely Bajmok (1941-1944), és az utolsó Szegvár (19441981). Az már a sors közbeszólása, hogy az egyedül maradt feleség a lányához költözött és élete utolsó éveit egy idegen nagyvárosban, Miskolcon, de saját gyermeke társaságában töltötte el. Viszont mindketten Szegváron, a családi sírban nyugszanak. Jaksa János személye igen érdekes és tanulságos számunkra. Több generáción át követhető, és a család saját öntudatában gondosan őrzött hagyomány révén, egészen az 1700-as évek elejéig visszavezethető családtörténet szerint jómódú, öntudatos, a földmüveléshez értő parasztemberekből állt a família. Munkájuk a Duna-Tisza közének, illetve Tiszántúlnak erre, a Szegedtől nem túl messze eső részére terjedt ki. A viszonylag jó gazdálkodás lehetővé tette, hogy a fiatal, tehetséges Jaksa Jánost a kötelező elemi iskola után tovább taníttassák. A fiút a tanító, illetve a család által tisztelt pap biztatására Kiskunfélegyházán a Tanítóképzőbe járatták és taníttatták. Ennek elvégzése után került 1927-ben az akkor még Felső-Pusztaszer, majd 1934-ben községgé történt szervezése óta Pusztaszer község iskolájába. Igyekezete, rátermettsége, jó szervezőképessége révén hamarosan az iskola vezetője lett. Magáról az iskoláról képet alkothatunk az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban található objektum alapján, amely a Jaksa János által 1927-1941 között használt és vezetett tanyasi iskola eredeti épülete, amelyet ide telepítettek át. Ez természetesen osztatlan iskola volt, ahol az elbeszélésekből tudjuk, hogy időnként akár száz gyerek is tanult. Ugyanakkor az építmény őt illető egyik része a két szoba, konyhás, kamrás, padozott tanítói lakás volt, amely a kor lakásviszonyai között igen magas színvonalat képviselt. így nemcsak a tanító jelentett a szellemi nívója révén egyfajta példaképet a gyerekeknek, hanem a tanító-lakás is. Mindez a tudása és az életkö8