Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)
ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália
A következő munkahelyeink voltak: Felsőpusztaszer, Bajmok a Bácskában és Szegvár. Pusztaszer, előző nevén Felsőpusztaszer. A történelmi időkből maradt vissza ez a név. A török időkből maradt vissza Kecskeméthez tartozása. Ekkor Kecskeméthez tartozott a Duna-Tisza közepének jó része. Felsőpusztaszer távol volt Kecskeméttől, a pusztabíró képviselte a várost. Voltak magántulajdonú földek is, de nagyrészt Kecskemét város tulajdona volt és hosszúlejáratú bérletben bírták az emberek. Vallásilag Kistelek plébániához tartoztak. Férjem 1927-ben került oda. A gazdák szerették volna, ha önálló község lenne. Adót a 12 km-re lévő Kisteleken fizettek, újszülötteiket vagy a nagyon hosszú úton vitték keresztelni, vagy megvárták, amíg havonta egyszer kijött a kisteleki pap és egy tanteremben tartott misét. A haszonbért pedig Kecskemétre vitték, vagy a pusztabíró szedte be. Apu mindenütt meg tudta nyerni az emberek bizalmát. Apu az élükre állt, sok utánajárással megkapták az önálló község jogot Pusztaszer néven. Községházát építettek, kibővítették a három iskolát. Mi az Árpádhalmi iskolában tanítottunk. Apu 28 évesen lett az iskola igazgatója. Ez az iskola volt a hozzátartozó lakással a mi otthonunk. Ennek pontos mása épült fel az Opusztaszeri néprajzi múzeumban. Kérlek Titeket, menjetek el a gyermekeitekkel és mutassátok meg ezt a skanzent, sok érdekes látnivaló van ott. Megindították a templom építését is, ez azonban a háború után készült el. Sok szép új ház is épült. Modern szép falu lett, a régi - az utolsónak e hazában - a pusztabíróság helyén. Második munkahelyünk 1941. augusztusától Bácskában, a Duna-Tisza közén Szabadka (Subotica) és Zombor között Bajmokon volt. Nagyon szerettünk itt dolgozni. Trianon előtt Magyarország, Trianon után jugoszláv terület, 1944 októberétől újból Jugoszlávia. Három nyelvű lakosság élt itt, 50 % magyar, 25 % sváb, 25 % bunyevác. A föld rendkívül jól termő. A svábok voltak a leggazdagabbak, utánuk a magyarok, kevésbé tehetős nép a bunyevác. Ez általában mondható, mindegyik nép közt van gazdagabb is, szegényebb is. Egy időben a svábok nem bírtak magukkal, olyan pöffeszkedők voltak. Mikor 1944 tavaszán Hitler-i csapatok voltak ott pihenőben, az már sok volt, ahogy magukat mindenkinél előbbrevalóbbnak tartották. A háború után kiteleplítették őket, internálva voltak előbb, nagyon sokat szenvedtek a német vereség okán. Még 1941 őszén, amikor az iskola teljesen üres volt, a sváb altiszt nagy bundista volt, a német nyelvű tantermekben kirakta Hitler képét, az akkori magyar kormányzó, Horthy képe mellé. Máskor magyar nemzeti ünnepen a piros, fehér, zöld zászló mellé kitette a Hitler horogkeresztes zászlót. Senki sem mert hozzányúlni. Volt ott Romániából, Bukovinából hazatelepített székely nép is. Öt községet alkottak, ilyen nevü falvakban, mint Isten segíts, Segíts Isten, 86
