Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália

elemi, alapiskola után mentünk oda. Csak a legjobbakat tudom mondani ezekről az apácákról, akik a hazafias és vallásos nevelést olyan szívük szerint adták és a helyes viselkedés formáit is megkövetelték. Főnöknő volt a tisztelendőanya, mater Aloyzia, tanárok mater Szaniszla, máter Berckmana, és a fiatal, még nem örökfogadalmas tisztelendő soror. Ő tanította a német nyelvet, igen jó módszer szerint. Meg is kedveltük a német órákat. A többi tanárra már nem emlékszem. Egy darabig ment a munkájuk, később elnéptelenedett, az intézetük állami támogatással Dobóvárra költözött. Itt sem tudtak meggyökeresedni, távol az anyaháztól, mely a megszállt csehszlovák részen, Kassán volt. Később visszatelepedtek és a garamszentbenedeki zárdában éltek. Azok a szegvári lányok, akik a tanítványaik voltak, mindig hálával és szeretettel emlékeznek rájuk, akik oly sokat szenvedtek magyarságukért. Nevelésükhöz hozzátartozott a szombat délutáni exhortatio. Ez előkészület volt a másnapi vasárnap megünnepléséhez. Felolvasták a másnapi szentleckét, és evangéliumot, a mise részét. Előadást tartottak ezek megértésére, és értelmezésére. Továbbá Forster (nem tudom jól írom-e a nevet) „Jellemnevelés" c. müvéből olvastak fel egy fejezetet és azt magyarázták, értelmezték. Az embernek fel kell tudni ismerni mi a helyes, mi a jó, az életünket eszerint alakítani és a jót megvalósítani. Serdülőkorú gyerekeknek így magyaráztak. Tudnunk kellett, kinek hogy illik köszönni, nőknek, férfiaknak, lányoknak, fiúknak, gyerekeknek. Hogyan viselkedjünk otthon, szórakozóhelyen, vendégségben. Tánciskola is volt, jól képzett tánctanárral. Vásárhelytől Csongrádig minden középiskolában tanította az ifjúságot társastáncra és bemutató táncokra. Ezek magyar vagy francia táncok voltak. A szép mozgást és a helyes viselkedést is tanította. Lányok vitték a fiú szerepeket is. Szerettük ezeket az apácákat, ők is minket. Nevelésük eredményes volt, mert megegyezett a szülői ház kívánalmával. Azok a lányok, akik ott jártak polgári iskolába, még a gyerekeiken is meglátszott, sőt unokáikon is. Iskolai munkám során tapasztaltam ezt. A hatalmas épület egy távoli részén volt a községi szegényház. Az ottani öregeket ki gondozta nem tudom, de olyan elhagyatott volt, hogy még most is rossz rágondolni. Csak lakást kaptak, enni inkább a jó emberek adtak nekik. Mi gyerekek, ha arra mentünk, befogtuk az orrunkat, olyan rossz volt a levegő. Most gondolok a szegvári öregek otthonára, ahol minden ragyogó tiszta, kényelmes. Az öregek anyagi helyzetük szerint fizetnek vagy nem fizetnek, sőt a tanács havonként bizonyos összeget adott a rászorulóknak. Édesanyám neve Gál Apollónia, más írások szerint Gaál. Nem tudom melyik az igazi. Szintén nemes család. Dédapánknak 400 hold földje, kilenc fia és egy lánya volt. A Gál családról kevesebb emlék maradt fenn. Nagy83