Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)

KÜRTI Béla: Jaksa János és Móra Ferenc levelezése

zés nincs. A 2 Az alább ismertetendő, Pity Istvánnak írt levél dátuma és tar­talma alapján feltételezhető, hogy az ásatásra 1931. június 7-17. közt kerül­hetett sor. Jaksa J. visszaemlékezése szerint ekkor Móra az iskolában éjsza­kázott, Jaksa J. nagymamája főzött rájuk, és nagy valószínűséggel ekkor kereshették fel Jaksa szüleit is Tömörkényben, s egyben megszemlélték a tömörkényi határ halmait is 6 3 A személyes találkozás ekkor történhetett először, ettől kezdve Móra tegezi az ifjú tanítót. Az ásatás időpontját egy további adattal pontosíthatjuk: a már említett június 13-i passió-val kapcsolatban jelent meg a június 14-i Délmagyarországban Móra Passzió c. tárcája. Ebben szerepel a „Most jöttem be ásatásról" kitétel, amely Móra írói stílusát ismerve 6 4 konkrét utalást jelent. Ennek alapján bizonyosra veszem, hogy a pusztaszeri­tömörkényi szemlére 1931. június 8-12. közt valamelyik 2 napon került sor. A kétnapos útról Móra levélben számolt be a kisteleki főszolgabírónak: 14. MÓRA FERENC - PITY ISTVÁNHOZ 6 5 Kedves főbíró uram, sajnálom, hogy személyesen nem számolhattam be a pusztaszeri ered­ményről, a mely nem is lett volna olyan jelentéktelen, - ha ide is későn nem érkeztünk volna. De azért mutathattam volna néhány nagyon csinos 4000 éves fíndzsát, de nem akartalak ezekben az izgalmas napokban zavarni. Az újságokból látom, hogy nagyobb gondjaid is vannak most neked az ősöknél. Mondtam is a pesti nagyfejűeknek a passi ó-zás alkalmából, hogy nem lenne passzió veled személyes birokra kiállni, mint ellenzéki jelöltnek, mert a ki 6 2 A régészeti adattári feljegyzés (ma: MFM Rég. Ad. 532-80) Kotormány János rajza egy edénydepóról, néhány szó az edények egymáshoz való viszonyáról. A feljegyzésen alul Móra kézírásával „fpusztaszeri temető" szerepel; ezt később Cs. Sebestyén Károly a lap tetején jól olvashatóan bővítette: „Felsőpusztaszer-B"-re. Az ásatási körülményekről más szöveges do­kumentáció nem áll rendelkezésünkre. - Az ekkor előkerült bronzkori leleteket évtizeddel később Foltiny István közölte (Foltiny István: Bronzkori leletek Felsőpusztaszerröl és Csengeléről. Arch. Ért. 1944-1945. 43.), a feltárás évét helytelenül 1930-ban jelölve meg. (Az 1953-as sorleltározásba is becsúszott egy hiba, amikor a Móra eredeti feljegyzése szerint 1930­ban a Simon-féle szarmata temető területén előkerült szórvány zóki tálacskát az 1931. évi leletekhez leltározták. MFM Rég.Gyüjt. Ö.53.7.1.) 6 3 Jaksa János visszaemlékezéseit helyszíni szemlén pontosítottam 1980. március 28-án, ld. MFM Rég. Ad. 609-80. Itsz. 6 4 Részletezve: Kürti Béla: Ami az „Utazás..."-ból kimaradt. (Két közületien Móra-novella a szegedi múzeum irodalomtörténeti gyűjteményéből.) Szeged, 1999. október, 43. 6 5 321/1931. VI. 17. Egy könyvtári jellegű feljegyzést őrző cédulából hajtogatott 4 kutyanyel­ven (18.2x6 cm) fekete tintával írt kézirat. Az iktatószám mellé piros ceruzával írva: Szám nem kell! A leletekről Id. a 63. jegyzetet. 33

Next

/
Thumbnails
Contents