Zombori István (szerk.): A múzeumalapító : Jaksa János tanító, múzeumigazgató élete és munkássága (Szeged, Magyar Múzeumi Történész Társzulat; Móra Ferenc Múzeum, 2002)
ZOMBORI István: A Jaksa és Vangel családok története JAKSA Jánosné VANGEL Amália
A száraz kukorica szárából hegedű lett. Kivágtak a szárból két egyforma darabot. A csonkokon belül két „húrt" vágtak ki bicskával. Az egyik lett a hegedű, a másik a vonó. Cincogtatni lehetett. A tehenet mindennap megvakarták azzal az eszközzel, aminek a neve vakaró. A szőrt összegyűjtötték, nedves kézzel, sok munkával labdát formáltak belőle. Lány játék volt a „Beültettem kiskertemet a tavasszal". Két csoportra oszlottak a lányok. Tele kört alkotott karnyújtásnyira. Ezek voltak a „kertészek". Előttük guggoltak a virágok. Egy kislány körbejárt. Mind énekelte: „Beültettem kiskertemet a tavasszal, Rózsa, szekfű, liliom és rezedával. Ki is nyíltak egyenként, El szeretném adni mind, de most mindjárt. " „Én megveszem virágodat ha eladod, Ha az árát te magad is nem sokai 1 od, Versenyfutás az ára, Uccu, lássunk utána, de most mindjárt." Körbefutottak, aki előbb ért az üres helyre, az lett a kertész. Ezeket a játékokat egymás után többször is eljátszották. Ezek a játékok az együttélés, együtt szórakozás érzését reprezentálták. Szerettek együtt lenni. Hogyan lett apu néprajzi gyűjtő, ennek az a története. Itt lesznek ismétlések, némelyikről már előbb is írtam. A teljesség kedvéért lesz ismétlés némelykor, de az elején kezdem és ebben minden benne lesz. Móra Ferenc író, a szegedi múzeum igazgatója régészeti ásatásokat végzett Szeged környékén. Mivel Szeged távol volt, autó akkor még nem volt annyi, mint most. Férjemnek, aki akkor kezdő tanító, volt tágas szolgálati lakása. Móra Ferenc ott lakott nála. Férjem nagyanyja vezette a háztartást. Móra jól érezte magát ebben a környezetben, a nagymamát Pancsa nénémnek nevezte. Móra látta, hogy a fiatal tanítót érdekli amit csinál, mindig magával vitte, mutatott, magyarázott mindent. Később egyedül is elküldte, ő addig otthon írt. Igaz barátság szövődött közöttük. Móra szerette a tanyai, falusi népet. Egy ideig leveleztek is. Móra „Parasztjaim" c. művében megemlékezik róla az elismerés hangján. Már akkor a felesége voltam, amikor tanyai és falusi tanítók részére önként jelentkezőkkel tanfolyamot tartottak. Mentsék, ami még menthető, egyre kevesebb néprajzi anyag található, és őrizzék meg. Mikor a férjem hazajött, lelkesen beszélt a hallottakról. Leginkább a falusi és tanyai tanítók feladata a mentés, mert ők ismerik legjobban a nép életét. Beszélt egy tanítóról, aki egy távoli tanyán gazdasági épület tetején talált régi, értékes festményt. A tanyaiak azért tették oda, mert az olajfestésű kép nem engedte a 104
