Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)

Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: "Vadat űzni feljövének..." Egy csodaszarvas nyomában

ISTVÁNO VITS Eszter - KULCSÁR Valéria

SZOSZLAN KALANDJA

Szoszlan eltervezte, hogy egyéves kalandra indul. Felült a lovára és útnak eredt. Ki tudja, meddig ment — ki tudhatja ezt rajta kívül —, és kiért egy nagy síkságra. Körbepillantott — sehol semmit nem lát, sem egy állatot, sem egy lovast. Indult tovább és egyszerre csak egy erdei tisztáson szarvas nyomot pillantott meg. Azt kérdezte magától: „Miféle szarvas az, amelyik egészen a bokájáig érő nyomot hagy a földben?”

Elindult a nyomon, áthaladt hét hágón, a nyolcadik hágón pedig utolérte a csodálatos szarvast. A szarvas füvet legelészett a hágón. Amint felé fúj a szél, minden egyes szőrszála úgy cseng, mint egy csengettyű. Szoszlan kirepített egy nyilat a szarvas felé, és a sebesült állat eliramlott. Szoszlan felkapaszkodott a hágóra, ahol a szarvas legelészett, és vércseppeket pillantott meg. Gondosan összegyűjtötte ezeket a cseppeket, azután elindult a véres nyomokat követve, amelyek egy szakadékba vezették el őt. Ott megpillantott egy házat és így kiáltott:

— Házigazdák, vendég áll az ajtótok előtt!

A kiáltásra két ifjú szaladt ki, behívták Szoszlant a házba. Vacsorához terítettek neki, de Szoszlan nem evett. Azt kérdezte a bánatosnak tűnő iijaktól:

— Mondjátok meg az igazat, miért vagytok ilyen bánatosak?

— Anyánk beteg, ezért vagyunk bánatosak.

— Ki az anyátok?

— Az anyánk a nartok nemzetségéből való. Kiválasztotta őt magának a Gum-szakadék aldar- ja11 és erőszakkal vitte el magához. De anyánk hajthatatlan volt, és az aldar feldühödött rá, megütötte nemezkorbácsával, és azt mondta: „Változz aranyszarvassá, és ne hozzon rád gyógyulást senki keze azén kívül, akinek a kezétől megsebesülsz!” És az anyánk aranyszarvassá változott. Elszökött a Gum-beli aldartól és felnevelt minket a tejével. Azóta arról álmodozik, hogy visszatér a nartokhoz. „Legalább valakit láthatnék közülük!” — mondja. Ezért gyakran jár a távoli hágóra — ott néha szoktak nartok vadászni. A napokban is odament. A nartok közül valaki megpillantotta őt, kilőtte rá nyilát, és a vércseppek a hágón maradtak. O meg alig tudott hazajönni és most haldoklik.

— Meg lehet-e őt menteni valahogyan?

— Ha a vérének cseppjeit meleg vízben feloldják és megitatják vele, akkor még meggyógyulhatna.

Szoszlan elővette az összegyűjtött vércseppeket, meleg vízben feloldotta és megitatta a szarvassal. És a szarvas meggyógyult. Látszik, hogy a szarvas megörült Szoszlannak, de egyetlen emberi szót sem képes kimondani. És Szoszlan megint kérdezi a fiúktól:

— És hogyan lehet visszaváltoztatni édesanyátokat olyanná, mint amilyen azelőtt volt?

— Hogyha megsuhintják a Gum-beli aldar nemezkorbácsával, akkor újra asszonnyá változik.

— Akkor elmegyek a Gum-szakadék aldarjához.

A fiúk így szóltak:

— Ma péntek van, jövő pénteken a fia tiszteletére lakomát rendez. Menj el hozzá és tégy úgy, mintha mit sem tudnál. A Gum-szakadék aldarja ott fog ülni a vendégei között, a nemezkorbácsa ott lesz a kezében. Vállald el, hogy felszolgálsz a vendégeknek. Ha az aldar nem gyanakszik rád, akkor azt mondja neked: „Te ég küldötte vendég, ülj csak le mellém!” Egyezz bele és légy kedves, de vigyázz és a nemezkorbácsra ne nézz. Ha rápillantasz, gyanút fog, és te elpusztulsz. Amikor éjszaka elalszik, a nemezkorbácsot az ágy fejéhez teszi. Te ne nyúlj a korbácshoz: az első éjszaka nem lesz a tiéd. Reggel majd megkérdezi tőled: „Hova tartasz, vendégünk?” Te meg válaszold ezt: „Keresem, hol szolgálhatnék, valaki talán felfogad.” Ő meg azt válaszolja neked: „Maradj nálam!” Egyezz bele.

A második napon, amikor a nép megint lakomához ül, az aldar lerészegedik, és amikor éjszaka újra a feje mellé teszi a nemezkorbácsát, na, akkor légy ügyes és szerezd meg.

Szoszlan elment a Gum-szakadék aldarjához. Az aldar a fiát ünnepelte, kínálta a népet. Este, amint az emberek hazaszéledtek, Szoszlan megérkezett a Gum-szakadék aldarjához. Az aldar a nemezkorbácsot kezében tartva üdvözölte Szoszlant:

— Messziről jössz, biztosan elfáradtál. Légy a vendégem!

Szoszlan beleegyezett. Éjszaka az aldar odatette a nemezkorbácsot a fejéhez és elaludt. Reggel megint a lakomára gyülekeztek az emberek. Leültek az asztalokhoz. A Gum-szakadék aldarja azt kérdezi Szoszlántól:

— Hova tartasz, vendégünk?

— Keresem, hogy hol szolgálhatnék, talán valaki felfogad.

II Úr, (föld)birtokos.

366