Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)

Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: "Vadat űzni feljövének..." Egy csodaszarvas nyomában

ISTVÁNO VITS Eszter - KULCSÁR Valéria

kínálta így meg —jóval is, meg rosszal is — a mi öregjeinket?” — gondolta Szoszlan.

Es most megérkezett arra a helyre, ahol szeretett feleségének, Veduhának lennie kellett. De láss csodát: ott van előtte a szeretett Veduha, de a nyakán nincs ott a feje. Leugrott Szoszlan a lováról, s keserves sírásra fakadt. A holtak körbevették.

— Hát a feleségem feje hova lett? — kérdezi Szoszlan keserves könnyeket ejtve. — Hiszen ke- resztül-kasul bejártam a Holtak Országát csak hogy láthassam őt.

— Ne bánkódj — felelték a holtak. — Nemsokára meglesz a feje is.

És valóban: kis idő teltével Veduha feje megjelent a nyakán és összenőtt testével.

— Mi van veled, kedvesem? Miért olyan vörös a szemed, miért sírtál? — fordult Szoszlanhoz Veduha.

— Hát hogyne sírtam volna? — válaszolta Szoszlan. — Amikor idejöttem és megláttam, hogy nincs a testeden fej, nem tudtam visszafojtani a könnyeimet.

Örömteli volt Szoszlan és Veduha találkozása.

És azt kérdezte Veduha a férjétől, Szoszlantól:

— Az elevenek a Holtak Országába nem jöhetnek be, hát miféle szellemek, földiek-e avagy égiek hoztak téged ide élve a páncélodban?

És Szoszlan így válaszolt:

— Aciruhsz, a Nap Leánya, hét uaig neveltje beleegyezett, hogy hozzám jöjjön feleségül. De az uaigok nehéz menyasszony-váltságot követeltek tőlem: háromszáz állatot kell odahajtanom nekik, fekete vasból várat kell építenem nekik, de úgy, hogy ennek a várnak minden sarkán Az fájának levelei nőjenek. Felépíteni a várat és odahajtani háromszáz állatot — erre telik az erőmből. De Az fája a Holtak Országában nő. Hát ezért jöttem el hozzád, hogy Barasztirtól, a Holtak Országának urától elkérd számomra ezeket a leveleket.

— Megteszem neked, amit kérsz — felelte Veduha. — No, te pedig mesélj nekem valami újat a földi világ csodáiról.

— Milyen csodák lehetnének nálunk, Veduha! Minden csoda itt van nálatok, a Holtak Országában.

— Na és milyen csodákat láttál a Holtak Országában? — kérdezte Veduha.

És Szoszlan elkezdte mesélni neki a legelejétől: hogyan vitatkozott Aminonnal és hogyan tépte le erővel a kaput, hogyan vetették rá magukat a fegyveresek, hogyan fenyegették, támadták meg, ütötték, de ezeket az ütéseket nem érezte.

— Nincs ebben semmiféle csoda — válaszolta Veduha. — Az ellenségeid vártak téged, akik a te kezedtől pusztultak el. Amíg élsz, addig nem okozhatnak bajt neked. De a halálod után nem hagynak majd nyugtot.

— Láttam egy széles síkságot — meséli Szoszlan Veduhának. — És sokakat felakasztottak ott az oszlopokra és a fákra. Az egyik a kezénél fogva lóg, a másik a lábánál fogva, van, aki a nyelvénél, és van, aki a nyakánál fogva. Mindegyikőjük alatt tűz lobog, és azokban a füzekben hatalmas kövek izzanak. „Hé, Szoszlan! Szabadíts meg minket a kínoktól!” — kérték. De mit felelhettem volna nekik? Ki büntette meg őket ilyen kegyetlenül?

— Ők maguk büntették meg magukat — válaszolta Veduha. — Sok rosszat cselekedtek az Elevenek Országában, és most a Holtak Országában a kínjaikkal fizetnek az elkövetett tettekért. Akit a lábánál fogva akasztottak föl, az dologtalanul csavargód, akit a kezénél fogva, az nem tudta megtartóztatni magát más javainak ellopásától, a nyelvénél fogva a rágalmazókat akasztották föl és azokat, akik nem tudtak lakatot tenni a szájukra. Akit meg a nyakánál fogva akasztottak föl, az életében hóhér volt.

— Megyek tovább és látok egy tavat telve békával, kígyóval és mindenféle undorító csúszómászóval. És itt a csúszómászók között emberek sokasága úszkál — hol felbukkannak, hol a víz alá merülnek. Kértek, hogy mentsem meg őket. Én meg azt feleltem, hogy a Holtak Országában én tehetetlen vagyok. Hát mit követtek el szegénykék?

— A Pokol Tavát láttad. Akik életükben loptak és csalással tulajdonították el a másét, azok most — a Holtak Országa szokása szerint — a Pokol Tavában bűnhődnek — mondta Veduha.

— Mentem tovább és újra széles síkságot pillantottam meg. A síkságot sűrűn borította a gabona, és különböző gabonafélék értek ott. S további csodák: ragadozók járnak ott a házi jószág között, s nem bántják. Egy nagy folyó szeli át a síkságot. Leányok sokasága színidet jár, és a parton a legkülönfélébb ételek és italok állnak. Azt mondtam nekik, hogy éhes vagyok, de azt felelték, ha nem igyekszem vissza a földi világba, akkor az étek puszta látványától is jóllakom majd. Azt feleltem, hogy nem a szívem szerint való az az ország, ahol úgy laknak jól, hogy csak nézik az étkeket. Miféle varázslat volt ez?

— A Paradicsom Síkságát látogattad meg — válaszolta neki Veduha. — Ezek a lányok pedig még a férjhezmenetelük előtt haltak meg. Az étkek, amik a parton álltak — mindaz, amit nekik ál360