Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája (Szeged, 2000)
Pölös Andrea: Készítéstechnikai vizsgálatok kerámián. Gyakorlati megfigyelések I.
POLOS Andrea kiégésekor keletkezett kemény, alaktartó darabok vezethettek a próbálkozáshoz, hogy hasonlókat állítsanak elő. Kisebb edényeket készíthettek csak a kéz segítségével is, ezeket marokedénynek hívják. A nagyobb edények kezdetben tök-, vessző-, bőredények nyomán készültek, az edények belső vagy külső felületén alkalmazott nyomkodásos technikával. Ennél a módszernél az agyagból golyókat gyúrnak, és ezeket rányomják a kemény alapra. Elsimítva, száradás után felveszi az alapként szolgáló tárgy alakját. Ezután külön vagy a belső felületen készített edények esetében esetleg együtt is ki lehet égetni.2 Az edényeknek ennél a fajtájánál még nem válik el élesen az edény alja és oldala, a gömbölyűbb aljúakat sokszor fel is függesztették. Más tárgy segítsége nélkül, felütögetéses technikával is készítettek edényeket, a nyomkodásos technikát kiegészítő és befejező vagy önállóan alkalmazott módszerként. Itt szintén nem válik el az edény alja és fala. Ennél a készítésmódnál a még formálatlan, vastagfalú edény falát belülről tompa fatárggyal sűrűn, de kis erővel ütögették, alulról felfelé haladva, a külső oldalon ellentartva, ezáltal vékonyították és formálták egyszerre az edény falát. Ezáltal már a készítő által választott formájú és méretű kerámia készülhetett. Az edénykészítés következő módja az agyag tulajdonságainak nagyobb ismeretét feltételezi, amikor már az edény falát önmagában rakták fel, más edény segítsége nélkül. Itt már különválik az edény fala és alja. A két módszer tovább élt együtt, az első könnyebb és gyorsabb, de behatárolt a forma- és méretvariációja. A második már lehetővé teszi a nagyobb méretű, pl. hombáredények készítését is. Ezeket az edényeket mindig az aljánál kezdték el készíteni, a fenék kialakítása után a sodrott hurkákat vagy az ellapított hurkákból álló szalagokat illesztették egymáshoz, összesimították. Ez a közismert nevű hurkatechnika, de valójában elsősorban szalagtechnika, a szalagok lehetővé teszik az egységesebb falvastagságot és a gyorsabb készítési módot. A gabona nagyobb mennyiségű, hosszabb idejű tárolására a továbbiakban is a verem szolgált, részben még századunkban is, de az edényeket kisebb méretük és mozgathatóságuk nélkülözhetetlenné tette a házakban. A tárolás mellett a főzésben játszottak még szerepet. A híg, növényi eredetű táplálékok főzésére használták. A házi használatra szánt edények készítését, mint az élelemtermeléssel, -készítéssel kapcsolatos többi munkát is, a nők végezték. A különlegesebb, díszesebb darabokat valószínűleg már csak ehhez különösen értő mester készítette, aki lehetett férfi is. Az egyes közösségek viszonylatában ez már cserealapként szolgált, kereskedtek velük. A kerámia eredetileg, bár ezt nehéz pontosan értelmezni, szinte mágikus funkcióval bírhatott. Az első, kiégetett agyagszobrocskák ezt jelzik, de a későbbi, már edényként használt daraboknál is egyszerre élt a napi használat szükségszerűsége és a rituális szerep is. Erre utalnak a díszítések is, melyek a befogadó, termékenységet hordozó szerepet erősítik. A használata mellett már a készítése is ezt sugallja: a négy alapelemből/segítségével készül: földből formálják víz hozzáadásával, és tűzben ég ki a levegő segítségével, melyek így együtt a világmindenséget, a egészet jelentették. Ezt a rituális többletét fokozatosan elveszítette, csak egyes edényfajták meghatározott, különleges, egyedi célú felhasználásában, az ehhez igazodó formákban, díszítésekben, elhelyezésekben él tovább. A paraszti kultúrában ilyen edények például a halotti megemlékezésen használt edények vagy a komatálak, de ma is mindenkinek van kedvenc bögréje. Ha valaki agyaghoz nyúl, és valamit alkot belőle, érzi azt az őserőt, amit az anyag áraszt magából. ÁLTALÁNOS KÉSZÍTÉSTECHNIKA Minden „agyagozásnál” fontos a megfelelő nedvességtartalom: az agyag nem lehet túl lágy, mert könnyen formázható ugyan, de nem tartja meg a formáját. Ha túl száraz vagy egyenetlenül nedves, alig formázható, csomós, nem lesz vékony az edény a fala. Túl sokáig sem lehet dolgozni vele, mert a kéz elvonja belőle a nedvességet, a túl sokáig formált, korongolt és vizezett edény nem tartja meg saját magát, „elfárad” az agyag. Az edények készítéséhez egyenletes falvastagság is kell, mert száradás közben a belső feszültségtől (kb. 10-15%-os zsugorodás) megrepedhet az 2 A külsőfelületen készítetteket nem, mert száradás közben az agyag zsugorodik, és elreped, tehát ezeket száradás közben le kell venni. 156
