Zombori István (szerk.): Nagy István emlékkönyv (Szeged, 1999)
ZOMBORI István: Kétfejű sas és cserkész liliom. A szegedi Történeti Gyűjtemény 115 éve
tői megmenteni az ötvenes években. Ezenkívül különböző, iskolák falán elhelyezett, Klebelsberg emlékét megörökítő domborművek, emléktáblák is kerültek a gyűjteménybe. Az 1980-as évek második felétől indult meg egy lassú, óvatos tevékenység, amely arra irányult, hogy Klebelsberg emlékét tisztázva, ezeket az emléktárgyakat vissza lehessen helyezni eredeti helyükre. Természetesen ez óriási ellenállásba ütközött a hivatalos politika részéről. így a nagyméretű Klebelsberg egyetem-alapító domborművet először, több évtized után rendbehozva, a Fekete ház kapualjában sikerült kihelyezni a nyilvánosság elé, amelyet 1988-ban Köpeczy Béla akkori kultuszminiszter is megtekintett és elviekben egyetértett annak eredeti helyére történő visszaállításával. Erre azonban csak 1990-ben kerülhetett sor. így a Történeti Gyűjtemény kevesebb lett egy értékes domborművei, de Szeged városa ismét gazdagodott egy korábbi, eredeti várostörténeti emlékkel. Az 1990-91-es időszakban a múzeum Történeti Osztályának munkatársai igyekezete révén sorra visszakerültek a korabeli emléktáblák a hattyasi (Klebelsberg) telepi iskola falára, az újszegedi, „Temesvári körúti" óvoda falára, a Rókusi Általános Iskola lépcsőházának két oldalára, valamint a Dóm tér ún. Szent Gellért kapujának falára a Klebelsberg címer és emléktábla is. A Történeti Osztály munkatársainak kezdeményezésére sor került a város középületeinek, illetve iskoláinak a falán, valamint a Belvárosi temetőben lévő I. világháborús szobrok, emléktáblák helyreállítására, bizonyos helyeken kibontására, mert addig ezeket elhanyagolták, vagy eltakarták. Hasonlóképpen az Osztály tagjainak közbenjárására indult meg a Dóm tér 1930-ban elkészített épület-sora homlokzatán kialakított, egykori vármegye-címerek kérdésének rendezése is. Ide az 1960-as, 70-es években - a meglévő címerek kidobásával - a pártállami időszakban kialakított új, rendszerint ötr ágú csillaggal ellátott szocialista városcímereit helyezték el. A Történeti Osztály munkatársainak indítványa és közbenjárása révén a város végül határozatot hozott a később odarakott, idegen címerek eltávolítására és az eredeti elgondolás szerinti vármegye címerek elkészítésére, a már meglévők felújítására, és ezzel az anyag teljessé tételére, amely munka 2000-re fejeződik be. Az Osztály tagjai hosszú éveken át küzdöttek, számos korabeli fényképpel dokumentált beadvánnyal, hogy a Hősök kapuja Aba-Novák freskóit bontsák ki és ismét mutassák be a nagyközönségnek. Szakértőként hozzájárultak, hogy a JATE Kibernetika Árpád téri épületének lépcsőház festményeit és az egykori Szent Imre kollégium (Dóm tér) kápolnájának a SZOTE által használt termében szintén a 30-as években készült falképeit kibontsák és restaurálva láthatóvá tegyék. Sajátos módon az 1989-90 utáni új, demokratikus Magyarország létrejötte azt eredményezte, hogy a Fekete ház ekkor vált igazi munkásmozgalmi gyűjteménnyé. Ugyanis a rendszerváltozás következtében eltávolították a város számos szobrát, emlékművét, amely a pártállami időszakban készült: a Lenin szobrot, a Tanácsköztársaság és a Széchenyi téri két szovjet hősi emlékművet, a Komócsin Zoltán szobrot, a Zalka Máté iskolában lévő bronz domborművet és több más hasonló jellegű alkotást, emléktáblát, amelyek mind a Történeti Gyűjteménybe kerültek. Ide hozták a különböző városi és megyei pártbizottsági dokumentumokat és anyagokat, (kivéve azokat az alapvető fontosságú iratokat, amelyek a Levéltárban vannak), de ide került a munkásőrség tárgy- és dokumentumanyaga, a városi és megyei MHSZ (Magyar Honvédelmi Sport Szövetség) anyaga, továbbá különböző városi, megyei KISZ és egyéb ifjúsági szervezetek dokumentumai, fényképek, filmek, stb. 220