Temesváry Ferenc: Eleink gyűjtötték... : fegyverek, hadiemlékek, ló- és viseleti tartozékok a szentesi Koszta József Múzeumban (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1999)
Bevezető
a helyi múzeum alapítását megelőző időben a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonábajutott, militária körébe sorolható tárgyakról elkülönítve ugyan, ha röviden is, tájékoztatást nyújtunk. A kötet szerkezetét tekintve két részre oszlik. Az első rész a tárgyi anyagot foglalja magában, míg a második a kéziratos dokumentumokat, nyomtatványokat, fotókat, katonai levelezőlapokat, írásos feljegyzéseket, festményeket, nyomtatványokat, rézkarcokat, litográfiákat ismerteti, ahol ez lehetséges, keletkezési idejüket figyelembe véve. A nagyobb anyagegyütteseket nem bontjuk meg, de egy-egy időegységen belül törekszünk a leltári számok emelkedő sorrendjét megtartani. A tárgyak keletkezésének idejét évszázad jelöli, ami nem jelenti azt, hogy korábban vagy későbben a típus már nem lenne megtalálható. A megadott évszázad azt az időszakot jelzi, ahol az adott forma előfordulása a leggyakoribb. A tárgyi együttesben megjelenik a honfoglalás korának fegyvernek minősülő régészeti anyag is, de az intézmény vezetőjével történt előzetes megállapodás értelmében a korábbi köteteinkhez hasonlóan, ezúttal is figyelmen kívül hagyjuk a X. századot megelőző időszak rendkívül gazdag leleteit. A katalógus anyagát a Régészeti, Újkori, Helytörténeti, Néprajzi, Képzőművészeti, Iparművészeti, Történeti Dokumentáció, Történeti Adattár, Történeti Adattár kéziratok, Fotó, Könyvtár gyűjtemény és a Gyarapodási Napló szolgáltatták. A különböző naplókban szereplő azonos leltári számok kiküszöbölését a betűjelek teszik lehetővé. Sajnálatos, hogy a Múzeumban nyilvántartott Szentes és Szentes-környéki leletek már a feltárás idején is olyan állapotban voltak, hogy egy részüket a tudományos publikációkban is csak porladozó állapotukban, kontúrvonalakkal lehetett bemutatni. Ezeknél a daraboknál a felületi korrózió oly meghatározó volt - alapvetően a talajviszonyok miatt -, hogy a gyors nyilvántartásba vétel után a levegő hatására számos tárgy eredeti alakját és méreteit szinte teljesen elvesztette. Az egykori publikációk, elsősorban Csallány Gábor és Széli Márta dolgozatai, közzétett rajzai jól példázzák, hogy a feltárt leletanyag romlását csak lassítani lehetett. Az említett munkákban az ásatási anyag egészéhez képest kevés az ábrázolás, így az elmúlt több, mint fél évszázad változásait nyomon követni csak hézagosan tudjuk. A gondokat a feldolgozáskor csak növelte, hogy a tárgyak egy részét értékelhetően már nem lehetett rajzoltatni. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a háború előtt leltárkönyvek nem voltak és a rendelkezésünkre álló néhai Csallány Gábor tudós múzeumigazgató feljegyzései gyakorlatilag a tételek megnevezésére szorítkoztak, a veszteség felbecsül19
