Temesváry Ferenc: Eleink gyűjtötték... : fegyverek, hadiemlékek, ló- és viseleti tartozékok a szentesi Koszta József Múzeumban (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1999)

Bevezető

hetetlen, ugyanis a leltározáskor a muzeológus számára oly fontos információk egy része örökre elveszett. Sajnos a XIX-XX. század fordulóján létesült múzeumok a tárgyak részletes leírására kiadványaikban sem törekedtek. Jól példázza a mondottakat a Csongrádmegyei TÖRTÉNELMI ÉS RÉGÉSZETI TÁRSULAT Évkönyve, amely Szentesen, 1899-ben látott napvilágot Berecz Sándor főgimnáziumi tanár szerkesztésében. A leírások ebben az ismertetésben is kevés adatot közölnek, így a tárgyak visszaazonosítása elképzelhetetlen. A Koszta József Múzeum költségvetésében is jelentős összegeket köt le a gyűjtemény folyamatos restaurálása, konzerválása és tisztítása. Ennek a munkának alapjait Molnár János miniszterhelyettes 82512/1960. számú rendelete fektette le azáltal, hogy 1960-ban létrehozatta a Központi Muzeológiai és Technológiai Csoportot. Vezetője Némethy Endre néprajztudós lett, akinek érdemeit az első lépések megtételénél nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Tevékenysége nemcsak a restaurátorképzésre, a műhelyek kialakítására, munkagépek, műszerek beszerzésére, de a nemzetközi szakirodalom közzétételére is kiterjedt. Tevékenységének eredménye hamarosan megmutatkozott. Amíg 1955-ben Magyarország 7 megyéjében (Borsod, Nógrád, Pest, Szabolcs, Szolnok, Tolna, Zala) egyetlen restaurátor sem volt, addig 1964-re már minden megye több-kevesebb szakemberrel rendelkezett. A közölt adatok tudományos hitelessége megkívánja, hogy a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a honfoglalás-kori leletek - több kutató érdeklődését felkeltette. Fotóztatták, rajzoltatták, elméletek alátámasztására felhasználták, miközben bizonyos darabok elcserélődhettek. Mesterházy Károly, a korszak jeles kutatója is megállapította, hogy néhány dobozban található tárgy azonosítást igényel. E munka elvégzését jelenleg is nehezítik a hosszú időtartamú - esetenként 15 évet is elérő - kölcsönzések. A mondottakból adódóan talán érthetőbbé válik azon vissza-visszatérő megjegyzésem: „A földolgozás idején a tárgy nem volt elérhető, így a közölt adatok a leltárkönyvi bejegyzéseket tükrözik." Az ez ideig megjelent fegyver-militária katalógusok lelőhelyeket, az ásatok személyét nem tüntették fel. Ezúttal a szerző igyekszik a felmerült ebbéli igényeknek eleget tenni. Sajnos a törzsanyag leltározásakor esetenként megelégedtek azzal, hogy az ásatás évét jelezték csak, de az ásatás helyére, az ásató régészre nem nyújtottak pontos információt. Szerencsére sok esetben segítségemre volt a múzeum régész igazgatónője, Vörös Gabriella és a doktornő tehetséges tanítványa, Paszternák István, akik a régi aktákban kutatva több vitatott kérdésre feleletet adtak. 20