Temesváry Ferenc: Eleink gyűjtötték... : fegyverek, hadiemlékek, ló- és viseleti tartozékok a szentesi Koszta József Múzeumban (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1999)

Bevezető

kolci Herman Ottó Múzeum teljes fegyver-, és militáriagyűjteményét a kutatás szolgálatába állítja, és Töll László fiatal fegyvertörténészünkben, a debreceni Déri Múzeum munkatársában, aki eddigi munkásságával már elkötelezte magát, hogy a megkezdett úton tovább fog haladni, és elsőnek a sokak által várt Déri Gyűjtemény fegyveranyagát fogja megjelentetni. A jelek szerint sokáig várat még magára a nyíregyházi Jósa András fegyver- és huszárgyűjteményének felmérése, a nyírbátori Báthori István Múzeum és a keszthelyi Balaton Múzeum fegyvereinek teljes közzététele. Az elmondottak alapvetően rajzos katalógusokra vonatkoznak, és csak lassan valósíthatók meg. Ezt látva vetette fel már 1971-ben Esti Béla, az egykori Munkásmozgalmi Múzeum - ma a Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori Főosztálya - főigazgatója „A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum és a megyei múzeumok együttműködése a szakág előtt álló feladatok megvalósításában" című alapvető tanulmányában - Múzeumi Közlemények, 1971 - a gyűjteményi állagjegyzékek összeállításának, a központi országos nyilvántartás létrehozásának megkezdését, mint előttünk álló elsődleges, legfontosabb feladatot. A továbbiakban a szerző megemlíti, hogy „a minisztérium biztosítja az állagjegyzékek folyamatos megjelentetését", majd így folytatja: „Óriási segítséget jelentene ez nemcsak a muzeológusoknak és történészeknek, hanem a tudomány, a művészet, a közművelés, az oktatás stb. területén dolgozó kutatóknak is." A kiadvány szerkezetének kiérlelésekor úgy állapodtunk meg, hogy a katalógus korszakhatára a honfoglalás korától 1992-ig terjedjen, jóllehet Rózsa Gábor gyűjtőtevékenysége és baráti kapcsolatai révén 1993 -ban is jelentős anyagegyüttesek kerültek a múzeum birtokába. Ezeknek nagy részét a tulajdonosok a szentesi Damjanich laktanyában megrendezett időszaki kiállításra kölcsönözték, de a tárlat sikerének láttán a kölcsönzés sok esetben ajándékozássá alakult át. Az írásos nyilatkozatok beérkezésének hiányában a tényleges birtokbavétel azonban csak részlegesen történhetett meg. Ezeket a tételeket a szerző - gyarapodási szám megjelöléssel - csak szűk határok között érinti. A műtárgygyarapítás hagyományos módja az ajándékozás, amely a második világháborút követően, régi mércével mérve országosan gyakorlatilag csaknem megszűnt. Az elmondottak vonatkoznak Szentes városára is, annak ellenére, hogy egy-egy sikeres múzeumi tárlat hatására a hajdan oly jellemző adományozási kedv fel-fellobban. A vásárlásban rejlő lehetőségeket csak egyes szakterületen és korlátozott mértékben lehetett kihasználni. Kevés Szentesen is a jó, szabadon vásárolható műtárgy, érezteti hatását a nepperek, gyűjtők árfelhajtó tevékenysége, alacsony a Múzeum vásárlási 17