Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja : Irániak, szarmaták, alánok, jászok (Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1995)

A kard

A kard pád (nem biztosan saját, de biztosan családbelije) kardjának tartandó bócsi szablya (pseudoensis Attiláé) szerepel majd munkánkban a továbbiakban úgy, mint egy olyan kard, amelyhez valamikor egy ősi legenda tapadt. Amely legendához lényegében hasonló mesés-mitikus történet egykor Attila - hajdan nem létező vagy létező, mindenesetre tárgyilag egyelőre nem ismert - kardjához is fűződött. Azt már a geszterédi honfoglalás kori leletet megmentő Kiss Lajos megállapította, hogy a „geszterédi lelet a legnagyobb és legkiválóbb honfoglalás kori lelet az országban" és „a szablyája arany veretei alapján egyedül a ... 'Nagy Károly karddal' ... vethető össze, ..."

9 Bóna, amikor ironikusan „egy tehén és egy pásztorfiú csodálatra méltó együttműködéséről" ír az ensis mysticus Attiláé úgynevezett [a germán urak által jól megszervezett] megtalálása kapcsán, nem tér ki Kiss Lajos könyvének arra az adatára, amelyben ő a geszterédi szablyának, tehát az Attila kardja mitológiai funkcióját később megtestesítő és magára átvevő bécsi szablya egyik létező párhuzamának (a másik - és talán még közelebbi - párhuzama a rakamazi aranyveretes radványainak (BÓNA 1979, 279; BÓNA 1993, 175-180), valamint „nem zárható ki, hogy Ruga vagy Attila halotti áldozatának maradványa volt" (BÓNA 1993,180). Sőt, már Bóna 1974-ben megjelent kötetében szerepel a rendkívül találó kifejezés a korai avar vaspáncélos „lovagok" sírjai közelében halotti áldozatként elásott maradványok helyére: máglyagödrök (BÓNA 1974, 87). Vö. még TOMKA 1994, 171-172; GÖRMAN 1993, 275-298. A máglyaáldozat biztosan ismert, röszkei, és a bizonyára valahol a közelben rejtőző sír helyéből kézenfekvőként adódik Attila fából épült palotájának és Onegesius kőfürdőjének a helye: a múlt század végén a nagy árvíz miatt lebontott szegedi vár területe és környéke. Ez az egyetlen, stratégiailag jól védhető hely az Alföld szóba jöhető részén, ahol a Kr. u. 2. században komoly római kőépületek voltak, a fürdőhöz szolgáló köveket tehát nem feltétlenül a Duna partjairól kellett odaszállítani. A részletekre ld. LAKATOS 1983, 121, 149: az a hely, ahol Attila a bizánci követséget fogadta, valahol a szegedi határban vagy attól nem messze lehetett. 9 KISS 1938, 9. 13