Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)

Szabó László: Jászsági kirajzások és a jász puszták benépesedése a 19. században

kevésbé sikeres, mert nem oly szilárd családi-gazdasági háttérrel rendelkező kun kiköltözésektől,

2 Az ilyen jellegű és célú kitelepülések már a Rákóczi-szabadságharc után megindultak, amikor is Orczy István jász-kun kapitány felhívására megkezdik a kiskunsági lakatlan puszták, s a Nagykunság némely területét jászok benépesíteni (1717 — 1719 között Kiskundorozsnta, Kunszentmárton, s a hozzátartozó Mesterszállás és Kuncsorba egy része). Később, a negyvenes évek első felében, tehát még a redempció előtt Kiskunmajsa és Kiskunfélegyháza következik, majd a kiváltságos Kerületeken kívüli bácskai kamarai birtokok (Pacsér, Piros, Bácsfeketehegy, Omoravica), ahová elsősorban a Nagykunságból, főként Kunhegyesről, Karcagról és Kisújszállásról mennek 1785 —86-ban, de érinti ez a kitelepülés Jászkísért is, sőt a környékbeli nem kun és jász településeket.1 Ez a kiköltözés jelzi, hogy bár a kamarai birtokokon elveszítik kun és jász jogaikat a kitelepülök, mégis megéri elköltözni némi vagyonnal, állattal, mert ők — szemben a jobbágyokkal —, szabadon mehetnek, csupán a közösséggel szembeni tartozásaikat kell rendezniök. Ott az ötéves adómentesség, a jobb és nagyobb földek, majd a taxás állapot csaknem olyan lehetőségekhez juttatják a jászokat, kunokat, amilyeneket odahaza élveztek a redemptus lakosok. Az eddigi szakirodalomból úgy tűnik, mintha a nagy bácskai kiköltözés hosszú ideig levezette volna a nagykun települések népfeleslegét, a jászok is megnyugodtak volna, s új kirajzásokra csak a 19. század második felében, a puszták tagosítása után került volna sor.

4 Ez azonban nem így volt, mert történtek sikertelen új kísérletek; sikeres, — bár jóval kevesebb népességet megmozgató kiköltözések; s folyamatos a jászok térnyerése saját belső pusztáikon (Agó, Szentandrás, Kerekudvar); sőt a szomszédos úrbéres községek határain is a Tarna, Zagyva, Tápió völgyében. A következőkben sikeres és sikertelen kirajzásokat mutatunk be, majd értékeljük Kerekegyháza pusztára vonatkozó adatainkat, mint olyat, amely első az új, tagosítás utáni községalapítások közül, s mutatja a 19. század második felének jászsági törekvéseit.

5 2. Kunhegyes indította el a 18. század végén a bácskai kiköltözéseket is, amikor jószerint irredemptus lakosok kerestek új hazát a kamarai birtokokon, közel 900 fővel apasztva az anyaközség lélekszámát.

6 A családok többsége (54 család) megfelelő vagyonnal, igavonó állattal is rendelkezett, mégis új lehetőségeket, „sorsuknak jobb előmenetelét" kereste. 1806-ban ugyanitt újabb hatalmas tömeg készül kiköltözni. A tanácstól 1806. március 23-án kérik kiköltözésükhöz való hozzájárulást, mintegy „1064 lélekből álló irredemptusok...", új hazául a Hármas Kerület tulajdonát képező Páka pusztát jelölik meg. A lakosok jegyzéke valahol megvan, de eddig nem került elő. Szabó Lajos úgy véli, ezek vezetői vehettek részt az öt évvel későbbi kunhegyesi zendülésben is.

7 A tanács a kérvényt továbbküldi, s a Palatinushoz utasítják őket. Ám 2 Szabó L„ 1979.1. 102-165. Uő.: 1978. 3-60. 3 Vö.: Bagi G. —Kaposvári Gy. (szerk.), 1989. tanulmányait. 4 Kiss J., 1968. dolgozza fel az ezzel kapcsolatos mozgalmakat. 5 A kiköltözésekről lásd az egyes községeknél: Tóth T. (szerk.), 1980. 1. 6 Szabó L., 1966., illetve uő.: In: Bagi G. —Kaposvári Gy. (szerk.), 1989. 7—65. 7 Szabó L„ 1966. 61. 22