Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)
Szabó László: Jászsági kirajzások és a jász puszták benépesedése a 19. században
Jászsági kirajzások és a jász puszták benépesedése a 19. században SZABÓ LÁSZLÓ 1. A török hódoltság utolsó évtizedeit a Jászság viszonylag jól vészelte át. Lakosságának harmada az 1699-es összeírás szerint már régen helyben lakik, s vannak jövevények is, akik több étvizede a Jászságban élnek. Viszonylag ép és működő községi szervezeteikről az 1705-ös katonai összeírás ad képet, s szintén e nagy múltat igazolja sokrétűségével, jól funkcionáló rendjével. S hogy gazdasága is meglehetősen ép, háborús viszonyok között is működőképes, azt igazolja a befizetett adók mennyisége; a környéknél jelentősebb volta a Rákóczi-szabadságharcban; s az, hogy ebből is meglehetős épségben került ki, hiszen Rákóczi seregei 1710 telén azért választották állomásukul a Jászságot, hogy tavasszal megindítandó új hadjáratot e térség (Jászság és Hatvan környéke) viszonylag jobb anyagi erejére alapozhassák. S a gazdaságilag erősnek mondható Jászság igazi erejét akkor mutatta meg, amidőn a másik két kerülettel együtt véghez viszi a redempciót, önerőből megváltja magát és nemcsak a saját, de a Kiskunság határai között is pusztabirtokokat vesz. Tudjuk, hogy kölcsönöket vettek fel, tudjuk, hogy épp a redempció, a földszerzés hírére sokan érkeznek vastag erszényekkel más vidékekről, s válnak jászsági polgárokká, mégis az itt korábban élt lakosság szerepe a döntő e történelmi tettben. 1 A redempció után az egyes közösségek bezárják határaikat; nem kívánnak új betelepülőket fogadni; félnek a birtokaprózódástól; attól, hogy jobbágyi környezetüknél magasabb életnívójuk alá szállhat. Amíg a 19. század második felében Árvából, Trencsénből szlovák lakosok Pitvarosra, Csanádalbertire, s más dél-alföldi településekre az emlékezet szerint a nélkülözés miatt költöztek le, mondván, hogy „nagyapáink száz év előtt azért jöttek ide, mert ott nem volt mit enni; éheztek; az Alföldön pedig ilyen még nem volt..." (Pitvaros), addig a 18 — 19. században egészen más volt a kirajzó, másutt hazát kereső jászok és kunok törekvése. Ók a hazainál jobb gazdasági lehetőségeket kerestek: a jászsági, kunsági középrétegek fel akartak arra a szintre emelkedni, ahol a kózségiikheli vagyonos gazdák álltak. Mivel a földek szűk volta miatt ez otthon lehetetlen volt, különböző, más alkalmas lehetőségeket kerestek. Az új helyre pénzzel, ingó vagyonnal, állatokkal érkeztek, a sajátos, már többször leírt családi gazdasági rendszerrel és üzemszervezettel vették birtokba az új földeket, váltak egy idő múlva új lakóhelyük meghatározóivá. Ezt a kirajzási folyamatot — amely az anyatelepülések belső társadalmi feszültségeit is levezette, s növelte a helyben maradottak esélyeit is a belső földszerzésre —, neveztem jász expanziónak, megkülönböztetve a szlovák, román, palóc, matyó, s más kirajzásoktól, s részben a 1 Szabó L., 1979.1. 171-182. Uő.: 1973.309-323. 21
