Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza közén (Szeged, 1990)

Balogh István: Felső-Tisza-vidéki szökött jobbágyok kerestetése (1712–1720) ...

A következő évben megindított akció, a szökött jobbágyok peres eljárással való — a földesúr megbízottja, vagy a megyei szolgabíró és esküdtje egyszerű nyomozása alapján — visszakövetelése nem sok sikerrel járt.

4 Azután jött a Rákóczi szabadságharc. A katonának állott jobbágyokat, sőt családjuk tagjait sem lehetett földesúri szolgálatra szorítani. A szabadságharc utolsó éveiben a fokozódó katonai terhek, 1709— 1711 között a pestis a felső-tiszai megyék népességét nem megtizedelte, hanem megharmadolta. A szatmári béke után a leszerelt katonák két évig mentesek maradtak a földesúri terhektől, de az immár állandóvá és rendszeressé váló hadiadó és beszállásolás alól nem kaptak felmentést. A szökött jobbágyok Szabolcs megyében megmaradt összeírása arról tanúskodik, hogy a földesúri engedelem nélkül elment jobbágyok száma 1711 után ugrásszerűen megnőtt. Ez indította most már megszilárduló központi kormányhivatalt, a bécsi kancelláriát, hogy átfogó rendelkezéssel, a hosszadalmas törvényes eljárás mellőzésével segítsen a megyéknek és a földesuraknak a szökött jobbágyok visszaszerzésében. III. A következőkben elmondandók előtt nyomatékosan szeretnék figyelmeztetni arra, hogy a felsorolt adatok csak egy jól körülhatárolható területre vonatkozóan és csak az 1711 — 1720 közötti időhatárokon belüli folyamatokra és tendenciákra érvényesek, általános érvényű következtetésekre nem alkalmasak. Csupán azt érzékeltetik, hogy az Alföld egészének etnikai térképét átrajzoló nagy népességmigráció előtt a spontán lakosságcsere még nem a néptelen területek felé irányult, de arányaiban mégis jelentékeny volt. Az akciót Szatmár megye 1712. július 12-i határozata indította el. A téli félévre beszállásolandó katonaság elhelyezésére kiküldött deputáció ugyanis jelentette, hogy igen sok faluból elszöktek a lakók és így a katonatartás miatt az ottmaradókra szerfelett nagy teher hárul. Ezért falunként össze kell írni a szökött jobbágyokat; honnan, mennyien mentek el, melyik vármegyébe, melyik helységben laknak.

5 Szatmár megye levéltára csak részben van a mai területen — az iratok nagy része Kolozsvárott található — ezért nem tudjuk, lett-e foganatja a rendelkezésnek. Miután a katonaság ellátása, és a megyék közötti teher arányos elosztása lényegbevágó ügy volt, még a központi kormányszékek intézkedése előtt Pálffy János — a szatmári békességszerző, és ez idő szerint felső-magyarországi főparancsnok — 1713 elején felhatalmazta Szabolcs és Bereg megyék hatóságait, hogy a szomszédos megyékbe szökött jobbágyokat hosszadalmas peres eljárás nélkül, a földesurak tisztei egyszerű bizonyítás után elfoghassák és visszavihessék. Ha az érintett helyek vezetői ellenállanának, a legközelebbi katonai parancsnoktól katonai karhatalmat is kérhetnek.

6 4 A személynök 1700. szept. 30-ra Kallóba az érintett megyék, Debrecen és a hajdúvárosok küldötteit összehívta. Uo. és a IV. A. 101/a. 24. k. 798. 1. 1700. szept. 26. Debrecen sikerrel védte ki — kiváltságlevelére hivatkozva Vay Ádám szabolcs megyei főúr kísérletét szökött jobbágya ügyében. Uo. IV. A. 1021/b. 556. sz. 1699. okt. 24.; IV. A. 101 l/a. 25. k. 24 1. 1701. jan. 5. 5 Szabolcs-Szatmár megye levéltára (SzSzMLT) IV. A. 11. K. 292-293. fol. 1712. júl. 21. 6 Uo. IV. A. 1/b. Fasc. 14. no. 2. 1713. jan. 4., febr. 12. 127