Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Kalicz Nándor: Banner János tudományos életműve

1942—43-ban csaknem két évtized múltával visszatért Ószentiván határába egy olyan lelőhely alaposabb megkutatása céljából, ahol 1932ben Bálint Alajos és Párducz Mihály végeztek kisebb próbaásatást. Banner felismerte, hogy a leletek sok hasonlóságot mutatnak a jugoszláviai Vincán előkerült leletekkel. Az ásatások, melyeket Párducz Mihállyal együtt végzett, igazolták egymást, hogy Ószentiván VIII. lelőhelyen egy újabb, Magyarországon addig ismeretlen neolitikus kultúrát fedeztek fel, gazdag telepleletekkel. Nemcsak az ásatásokban, de a publikációban is társa volt fiatalabb munkatársa, Párducz Mihály. Az új kultúrának a bánáti kultúra elnevezést adták. Az ószentiváni lelőhely, melynek kulturális jelentőségét helyesen ismerték fel, (az elnevezés is erre utal), tulajdonképpen a Vinca-kultúra körébe tartozik. Banner és Párducz helyesen mérték fel, hogy a lelőhely a bánáti vagyis a Vinca-kultúra legidősebb fázisával, a vincai lelőhely alsó rétegével egykorú. A leletek tisztán tartalmazzák ezt a fázist. Ószentiván a Tiszavidéken máig is legészakibb lelőhelye a Vinca-kultúrának, sőt ami fontos, egyetlen fázisának. A Vinca-kultúra ugyancsak legkorábbi fázisába tartozó másik ószentiváni lelőheiyén Trogmayer Ottó végzett kisebb leletmentést s jellegzetes telepleleteket tárt fel 1976-ban. Úgy vélem, hogy a kevés hazai lelőhely és a helyi jellegzetesség hiánya, nem indokolta az új kultúra elnevezést. Mai kutatásunk a Vinca-kultúra körébe sorolja mind a három lelőhelyet. Meglepő módon a nemzetközi kutatás Ószentiván neolitikus leleteinek jelentőségét jobban ismeri mint a tiszai kultúráét. Ez talán összefügg azzal a ténnyel is, hogy a Vinca-kultúrát a Vinca lelőhelyen keresztül a 30-as években részletes monográfikus feldolgozása óta alaposabban megismerték, mint a kökénydombi ásatások részletekben megjelenő kis közleményeit. A II. világháború évei megnehezítették a szegedi régészeti tevékenységet, de még ilyen körülmények között is megkísérelte Banner János olyan koncepciójának megvalósítását, mint a hódmezővásárhelyi Fehértó vidékének településtörténeti átkutatása vagy olyan ásatás végzése, amellyel tisztázni igyekezett a Dél-Alföld egyetlen hatalmas erődítésének a korát. A Nagytatársánc átvágásával ez az őskori erődítés az akkori terminológiával koravaskorinak, mai meghatározásunk szerint késő bronzkorinak bizonyult. Ezekről a kutatásokról a „Dolgozatokban" még rövid beszámolót adott Banner. A szegedi években kezdte el Banner János nagy vállalkozását, a magyar régészet irodalmi címjegyzetének, bibliográfiájának összegyűjtését. Megérezte, hogy egy részletes bibliográfiai segédeszköz nélkül bármely téma kutatásában nehezen lehet jó eredményt elérni a felhalmozódott gazdag irodalmi forrásanyag ismerete nélkül. A 30-as években úgy felduzzadt az országos és vidéki múzeumi kiadványokban, helytörténeti közleményekben és hírlapokban megjelent régészeti feldol87