Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

A Régészeti Társulat azonban nagyon tisztában volt Banner értékeivel is — ekkor már a Német Régészeti Intézet (Deutsches Archäologisches Institute) és az angol Prehistoric Society is tagjai közé választotta — és a formákkal is: Römer Flóris emlékéremmel tüntették ki. Az ELTE tanszéki könyvtárában megrendezett születésnapi ünnepségén elmondott kedves beszédét a Nemzeti Múzeum (vagy inkább a kitűnő Dajbuták Gergely) adta ki: „Emlékezés a köszönet hangján" címmel. Első köszöntője a rektor, Ortutay volt. 1964-ben László Gyulát, 1965-ben Párducz Mihályt javasolta a Társulatban Rómer Flóris emlékéremre. Vándorgyűlésre nem járt, elég fáradság volt számára az évi egyetemi tanulmányutakon és tanszéki esteken való részvétel. 1962-ben a győri vándorgyűlésen vett részt, s talán azért, mivel az új állandó kiállítás rendezésében magam és Dienes István is alaposan kivettük a részünket, vállalta a megnyitót. Ezen kívül csak az 1965. évi nyíregyházi vándorgyűlésre ment el, ahol Jósa András és Kiss Lajos emlékét méltatta. E számára oly kedves kötelességek sorában a Paur Ivánról szóló megemlékezésre már nem vállalkozott, csak beszédét küldte el Sopronba. Utolsó nyilvános szereplése 80. születésnapján 1968-ban volt ugyancsak az ELTE tanszéki könyvtárában. Utódja, a szavak nagy művésze, László Gyula ugyancsak remekelt. János bácsi pedig válaszbeszédébe (mint alkalmi szónoklataiba általában) ezúttal is kishíján belezavarodott. Nem Ő lett volna, ha nem így történik. Ennek ellenére a felemelő, családias ünnep alighanem felejthetetlen marad mindazok számára, akik részt vettek benne. Az utolsó évek Tanszékvezetőként és aktív professzorként utoljára az 1965/66. tanévben működött, — a nekrológok ezt tévesen egy évvel későbbre teszik. A következő évet az egyetemi szokásoknak megfelelően „szabadságon" töltötte (Oroszlán Zoltánnal együtt), tanszékvezetőnek azonban már ekkor kinevezték László Gyulát. Működése ettől kezdve nem szerepel az Egyetem Évkönyveiben, csak néhány tanítványa indexében, — azokból kellett kiírnom, tőlük megtudakolnom. A dékánok előzékenyen engedélyezték, hogy a két „múzeumi" öregúr megtartson egy közös egyetemi szobát, s mivel a tanszékvezetőibe László Gyula költözött, ez csak Oroszlán Zoltán szobája lehetett. Hogy ettől Banner, mint minden tekintetben idősebb és rangosabb,nem volt elragadtatva, az nyilvánvaló volt, de az is, hogy más megoldás nincs. Valami azért mégis volt, a két öregúr olyan zseniálisan helyezte el a tágas világos szobában saját régi íróasztalát, hogy a szobába lépő nem tudta eldönteni, ki itt a gazda, — bármelyikhez is mentünk be „a főnök" a főnök helyén ült. A békés együttélés formai követelményei 77