Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

féle: Országos Régészeti Kataszter) szerepelt első helyen, amelyek szülőatyja s legfőbb apostola maga Banner volt. Ő azonban az intézetet az ősi múzeum falain és keretein belül kívánta megvalósítani, szerinte ezt így kívánta, sőt írta elő a magyar hagyomány és gyakorlat. Ha az akkoriban országos intézménnyé vált Adattárra gondolunk, nem is volt ez az elképzelés alaptalan. Küzdelme, amelyet sajátos módon mint az akadémiai Régészeti Főbizottság elnöke vívott, nem járt sikerrel, — a szocialista országokban mindenütt életrehívott akadémiai intézetek rendszerét nem lehetett — s valljuk be, nem is lett volna helyes — meggátolni. Az országos múzeumok sem veszítették el — amint attól Banner félt — irányítói és felügyelői szerepüket, mégha az sajnálatosan egyre csökken is. Régészetünk két nagy bázisa (s harmadikként a kisebb: az egyetem) nem fordult szembe egymással, nem szakadt el egymástól, nem hullott szét. Elég az akadémia Régészeti Bizottságára vagy az Ásatási Bizottságra gondolnunk, még akkor is, ha a jelen helyzet távol áll a kívánatos egységtől. Banner azonban mindezt nem láthatta előre és keményen ragaszkodott elveihez. Nem vette jó néven, amikor maga Párducz is „szembefordult" velük és a Kutatócsoport szolgálatába lépett, — korábbi viszonyukban ez kétségtelenül fordulatot jelentett. Mindvégig kitartott a Múzeum mellett, 1959-ben arra is válalkozott, hogy a Régészeti Osztály szimbólumává nőtt Mágócsy-Dietz Kornéliát, a csodálatos Nellyt Ő köszöntse fel 30 éves szolgálati évében a saját maga által írt és előadott „Én és a múzeum" című kedves verssel. Viszonya a társulathoz és a társasághoz Professzortársaival ellentétben Banner nem volt társasági, kivált társulati ember, nem szerette az egyetemen kívüli előadásokat. Csak Alföldi András szívélyes erőszakosságával magyarázható, hogy Budapestre kerülése után kötélnek állt és kétrészes beszámolót tartott a Corona Archeologica-körben a neolitikum újabb problematikájáról (1946. július 9. és szeptember 24.) Alföldi eltávozása után többé nem találkozunk nevével a Corona rendezvényein. Ugyanez mondható el a Régészeti Társulattal kapcsolatban is, amelyben kifejezetten szakmai témával csak egyszer szerepelt: 1951. február 16-án a Péceli-kultúráról tartott előadást. A Péceli-kultúrával kapcsolatos kutatásait kibővítve, német nyelven, mégegyszer összefoglalta a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Konferenciáján, 1955. október 2-án. Ezt már csak az élete legsikeresebb és legszínesebb 15 esztendejére való visszaemlékezés követte. 1956. október 11-én a Hódmezővásárhelyi Hét keretében „Mit adott Hódmezővásárhely a magyar régészetnek" címmel mintegy valamennyiünk számára summázta Alföldi régészeti kutatásait. 76