Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

umigazgató adjunktusa, Bálint Alajos avagy az éppen kiszámíthatatlan helyen igazgatóskodó Dankó Imre, de sok más támogatója is elismerést érdemelne. Elsősorban a szülőföld, Békés, ahol sorra jelentek meg munkái Csabán, Békésen, Gyulán. Hol egykori munkatársakról, hol a múzeumi világ kezdeteiről származó híres leletekről, hol hajdani gyűjtőkről, hol Csaba régészeti leleteiről. Még felsorolni is hosszadalmas, kikről írt akkoriban: egykori kolozsvári tanárairól, Márki Sándorról és Pósta Béláról, akinek külön kötetben kiadta oroszországi útinaplóját is, kolozsvári régész társairól, Létay Balázsról és Gulyás Jánosról, a szegedi nagy elődökről Reiznerről, Tömörkényről, a nagy mentorról, Móráról, a baráti Sebestyén Károlyról. Külön sorozatot alkotnak a múlt századi nagyjainkról írott megemlékezései, Érdy Jánosról, Paur Ivánról, Herman Ottóról, Bella Lajosról, Jósa Andrásról, Torma Károlyról, végezetül saját kortársairól, ismételten Tompa Ferencről, Kiss Lajosról, Szalay Gyuláról. Majd újfent és mindig a legnagyobbakról, Rómer Flórisról és Pósta Béláról. Banner és a Múzeum A régészet haladó hagyományai iránt érzett tisztelete magyarázza azt a csodálatot és tiszteletet, amelyet általában a múzeumok, kivált a Nemzeti Múzeum iránt érzett. Eleinte érzéseit talán az is motiválta, hogy egyetlen támasza, volt magántanára, Párducz Mihály budapesti egyetemi székfoglalójával nagyjából egyidőben a Régészeti Osztály igazgatója lett, — megelőzve a várományos Radnóti Aladárt. Ez azonban csak motívum, Banner ugyanis hetente besétált a Nemzeti Múzeumba egyre számosabb barátjához, s finom öreg lovagként tiszteletét tette Kovrig Ilonánál, Kutzián Idánál és a legnagyobb hatalomnál, Nellynél. Később látogatásait az Adattárban, a Széchenyi Könyvtárban és kézirattárban végzett rendszeres búvárkodással kötötte össze. Hitte és vallotta, hogy kezdő régészek a múzeumi életet, a múzeumi szolgálatot, a magyar múzeumi hagyományokat s mindezek alázatos tiszteletét egyedül a Nemzeti Múzeumban sajátíthatják el, szerezhetik meg, tanszékvezetősége idején mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy a III. év utáni nyári gyakorlatot és az V. évet a fiatalok csak a Nemzeti Múzeumban tölthetik. A múzeum gyűjteményét —joggal — egyetemes jelentőségűnek tartotta és Tompa „fölényét" is az őskori gyűjtemény ismeretével magyarázta. Hite és meggyőződése fordította szembe a Régészeti Intézet tervével, kivált annak Radnóti féle — a római régészetet abszolút uralomra juttatni kívánó — változatával. Ami különös dolog volt, hiszen a végül is létrejött Régészeti Kutató Csoport majd Intézet alapítólevelében az a két feladat, a Régészeti Kézikönyv és Régészeti Topográfia (= Banner 75