Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

az eddigi leleteket és eredményeket a szövegbe, mi több, a monográfiában már szerepel az 1953 szeptemberében előbukkant híres agyagszekér is! Mindezen kiegészítésekkel együtt a németre fordított nagy monográfia már 1956-ban napvilágot látott az Archeológia Hungarica XXXV. köteteként. Békési ásatásaival párhuzamosan először fordult Banner figyelme behatóbban a hazai bronzkor felé. Barátja V. G. Childe (aki 1955-ben nemcsak hazánkba, de kifejezetten Bannerhoz is ellátogatott) kérése kitűnő alkalomnak bizonyult arra, hogy ismét tudatosan folytassa a tompái művet, s 1936-tól 1955-ig beszámoljon a hazai bronzkor-kutatás eredményeiről. A beszámolóban a legkisebb ásatásról is szó esik, erénye s gyengéje éppen a teljességre való törekvés, másodlagos vagy másodkézből nyert adatai néha tévesek. Nehezen igazodott el a homlokegyenest ellenkező elméletek és kronológiai rendszerek dzsungelében is, kritikai megjegyzései hol elavultak, hol pedig — hallomásból ismerve a leleteket — nem egészen világosak. Nyilvánvaló tompái örökség az is, hogy Mozsolics Amália minden megnyilvánulását gyanakvással kezelte, a telepásatások rétegeiben (vagyis valóságos kronológiai sorrendben) gondolkodók számára ez természetes. A mából visszatekintve összességében csak elismerés illeti a munkát, ez volt a „Tompa, Bericht" utolsó folytatása, — a nemzetközi kutatás számára tükör a hazai kutatásokról (PPS XXI. 1955). A jelentés arra is alkalmat és lehetőséget adott, hogy beszámoljon a Várdomb ásatási eredményeiről. Nem hibátlanul; a Halomsíros-kultúrát próbálta kimutatni ott, ahol az nem fordult elő. Ugyanakkor az egyes rétegek egymásutánjának jellemzése ma is világosabb, áttekinthetőbb a proceedings tábláin, mint a telep végleges monográfiájában. Már szinte teljes egészében a kutatástörténet, mondhatnók a kegyelet hajtotta-indította a Tószeg-mű megírására. Meg a véletlen. Márton Lajos özvegye megkereste s átadta neki mindazt, ami a férjétől a 30-as évek elején tervezett Tószeg-monográfiából megmaradt: egy kézirattöredéket, sok-sok eredeti szelvény és profilrajzot, az első ásatási évek különnaplóit és az 1906. és 1907. évi ásatások válogatott leleteiről azon melegében készült Passuth-metszeteket. Tartozom az igazságnak azzal, hogy az utóbbiakat elkértem Bannertől, mivel nem akart velük semmit kezdeni (ma: az ELTE Régészeti Tanszékén). Már készen volt a maga munkájával, amikor — szinte véletlenül — beszámoltam neki arról, hogy a Passuth-féle metszetek a különnaplók alapján értelmezhetők, tehát közölhetők. Kérésére 1957 decemberében négy hét alatt kellett a II. részt összeszerkesztenem és megírnom. Akkor is hangsúlyoztam, azóta is hangsúlyozom (hiába), hogy ez nem „a Márton féle tószegi anyag publikációja", éppen ellenkezőleg: az 1908-tól már ásatási szinteken gyűjtött és szétválasztott leletek közzététele még hátravan. 72