Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

Ha az 1955-ig terjedő békési ásatásokra a feszélyezettség volt a jellemző, akkor az 1959—60. évire a fesztelenség. Soha, sem azelőtt, sem azután, nem láttuk professzorunkat ennyire frissnek, fiatalosnak, jókedvűnek, fesztelennek, — reinkarnáció volt számára a sétálgatás, üldögélés, szemlélődés a szeretett békési tájban. Volt ott minden. Biliárdparti sörben és Hubertusban, őzpörköltfőzés, kedélyes ebédek-vacsorák borozgatással, még párnacsata is. A békési tanulságokat a tanszék 1961. évi baracsi, kivált 1966-ban végzett jászdózsa—kápolnahalmi ásatásán kamatoztattuk s fejlesztettük tovább. Békés nélkül sem én sem a többi résztvevő nem mert volna még nagyobb réteges telepek feltárásába belevágni. Az 1966. évi jászdózsai ásatás díszvendége volt Banner János. Odajövet utoljára nyílt alkalma elmerengeni és elérzékenyülni jászberényi fiatalsága emlékein. Aminek legalább annyira örültünk, mint annak, hogy jelenlétével megtisztelte munkánkat. Ekkor járt utoljára ásatáson. Külföldi útjai A sors nem kényeztette el külföldi tanulmányutakkal, már szegedi korszakában sem. Pedig a látottakat, tapasztaltakat elevenen, nagy megjelenítő erővel idézte fel előadásaiban, beszélgetések során. Budapesten is sokat emlegette görögországi útját, Buday Árpáddal együtt szamár és öszvérháton barangolták be Hellas földjét. Emlegette, hogy az egyetlen férfi akit „dolgozni" látott, egy szántó asszony ekéjén ült, nehezékként. Budapestre kerülése után két esztendővel, 1948 júniusában, Párducz Mihály kíséretével Koppenhágába utazott. Mint az 1949-re tervezett III. Ősrégészeti Kongresszus elnöke hivatalos minőségben tárgyalt ugyan, de közben alaposan megnézte a megnézhető múzeumokat s az elérhető dolmeneket, folyosós sírokat. Szakkönyvekkel megrakodva tért haza, ekkor látta el a tanszéket a nagy dán összefoglaló munkákkal. Az északi kőkor és bronzkor mély benyomást tett rá, előadásaiban különös kedvvel kalandozott emlékei közt, s éppoly nagy hatást gyakorolt rá a skandináv-világ demokratikus egyszerűsége, mint a 74 évvel korábban hasonló megbízatással Stockholmba küldött Rómer Flórisra. Az 1949től kezdődő évtizedben aztán osztozott valamennyiünk sorsában, itthon. Legközelebbi útja 1958 augusztusában Prágán át Hamburgba vezetett az V. Ős- és Koratörténeti Kongresszusra, amelyre a jelentkezők (köztük e sorok naiv írója) közül csak egyedül Ő kapott hivatalos kiutazási engedélyt és lehetőséget. A kongresszus után Frankfurtba is eljutott s felújította a könyvtárral a cserekapcsolatokat. Pár héttel később Anton Tocik hívta meg Nyitrára és Kisvezekény69