Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

A mellőzöttség éveiben az első Ötéves Terv ugyan beállított számára egyetlen ásatást, a békési Várdomb kutatását, de csupán két esztendőre (1950—51). Az ásatás célját nyilván olyanok tűzték ki, akiknek nem sok fogalmuk volt arról, mit lehet egy kisméretű telepásatással elérni: „a bronzkorból a vaskorba való átmenetet" kellett „megoldani", magyarul gombot keresni az öltönyhöz. Az 1950. évi legelső békési ásatásról nem sokat tudok, hallgatóinak, tanítványainak még szólni sem mert róla, jól tudta létüket kockáztatnák, ha elkísérnék. Egyetlen segítsége egy olyan néprajzos-ősrégész tanítványa volt, aki akkor már ismert fuvolaművészként szerepelt, s akinek nem volt mitől félnie. A kitűnő Bige Józsefről van szó. Terv ide — terv oda, az ásatás folytatására 1951-ben nem volt lehetősége, megvonták tőle a pénzt és engedélyt. Ekkor Párducz Mihály tápiószelei szkíta-kori ásatása árnyékában, „suttyomban" kísérletezett a Tűzköves nevű bronzkori réteges telep kutatásával. Az ásatás sikerrel kecsegtetett, azon a ponton volt, hogy a nagyrévi és hatvani kultúrák évtizedek óta vitatott (és az 1948. évi tószegi ásatásokkal végképp eltorzított) viszonyát sikerült megnyugtatóan tisztázni s bebizonyítani a két korai bronzkori népesség önállóságát és egykorúságát, amikor idegei és szervezete felmondták a szolgálatot, — mentő szállította Budapestre. Ez az esztendő azonban — mint láttuk — egyúttal a rehabilitáció éve is volt, 1952-ben újraindultak a békési ásatások. 1954-ben, egy év szünet után, egyenesen nagyszabásúvá váltak, méltóvá a Régészeti Főbizottság elnökéhez. Magam e két alkalommal múzeumi szolgálatban lévén nem tudtam a munkába bekapcsolódni, volt hallgatók (Petres Éva, Nováki Gyula) és akkori hallgatók (Kalicz Nándor, Kőszegi Frigyes) azonban igen. Banner aspiránsaként, 1955-ben természetesen már nagyon is kivettem a részem a munkából, mégpedig kezdettől önálló feladatkörrel, az akkori hallgatók közül pedig három is segédkezett megosztva a professzor (Kaby Éva, Zulok Magdolna) és köztem (Makkay János). Nem nagyon bántam , hogy az előző ásatásokon nem vettem részt, fiatalok számára kevéssé volt népszerű a családi—rokoni körrel bővített ásatási csoportot körüllengő felettébb illedelmes, szertartásos légkör. Mindez egy istenhátamögötti erdei iskolában, néhány szegényes tanya szomszédságában. Az egyetlen fesztelen légkörű hely az ásatási szelvény volt, lehetőleg távol a várdombi „főszelvénytől". Bár nem sokat tévedek, hogy maga Banner is csak szelvénye kellős közepén ülve érezte igazán jól magát... Banner 1955-ben végzett a Várdombbal, az igazat megvallva, a rétegviszonyok olyanok voltak, hogy idő- és pénz pocsékolás lett volna bárminemű folytatása. A külső, falutelepen viszont éppen ellenkező eredményekre vot kilátás, kutatási lehetőség azonban ott sem volt. Ek67