Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

Mint említettem, a „Puskinban" Banner afféle megtűrt előadónak számított, néhány felsőévesnek 2—3 órában tartott családias előadásokat; ez a családiasság a „Trefortban" akkor is megmaradt, amikor újból 6 óra előadása és 3 óra gyakorlata volt egy héten, bár még ekkoriban is gyakran állva adott elő. Ekkor 1951/52-ben mindent újrakezdett: Európa és Magyarország paleolitikuma és neolitikuma volt a kezdet, amely a piaristáknál Bronzkor I. — Bronzkor IL — Korai Vaskor előadásokkal folytatódott a régi fényben és óraszámban. De már a hosszú szemináriumi asztal ablak felőli végén, ülve. Ez volt az utolsó teljes sorozata, szó volt róla, hogy 1954/55-től Magyarország őskőkorát Vértes Lászlónak, a hazai őskor további korszakait aspiránsának, e sorok írójának engedte át. A maga számára csak az „Európát" tartotta meg, előbb félévenként 3—3 órában (1957/58—1959/60) majd heti 2—2 órában (1960/61—1965/66). Az „Európához" annyira ragaszkodott, hogy speciális kollégiumként még az 1966/67. tanévre is meghirdette. Különös, hogy szegedi — sokszor igazán meglepő — tematikus kalandozásaival szöges ellentétben, Budapesten alig tartott speciális szakkollégiumot. Aktív korában mindössze két ízben vállalkozott rá az 1959/60. tanév II. félévében egy 2 órás „Péceli kultúra" 1964/65-ben pedig két félévben át egy 1 órás „Európai rézkori problémák" című előadása volt. Igaz, az 1950-ben megszüntetett, 1958-ban újjáélesztgetett Eötvös-Kollégium felkérte, hogy tagjai (Bándi Gábor, Kovács Tibor, Torma István) számára tartson heti 1 órás külön előadásokat, s erre 1959/60—1962/63. között négy éven át készséggel vállalkozott is. A kiselőadások témája Magyarország neolitikuma és rézkora volt. Mielőtt időskori legsajátosabb témakörére rátérnénk, illik valamiképpen összegeznem 21 éven át tartott főkollégiumait. Őszintén meg kell mondani, hogy ezek az előadások ritkán voltak izgalmasak. Az „Európa" mindvégig iskolás volt, a Realenciklopédiából, kézikönyvekből, szakkönyvekből összeszerkesztett nehéz, részletekbe merülő, erősen tipologiai jellegű leíró szöveg, amely csak a személyes élmények — Mykéné, Sesklo, Dimini, északi bronzkor, hallstatti sóbányák — kapcsán lazult fel. Az 50-es évek közepéig — mint afféle „rossz alvó" öregúrnak (kivétel számba ment, ha nem azzal jött be, hogy egész éjjel nem aludt s ennyi vagy amannyi nitromintet szedett be, ezt komolyan, résztvevő arccal végig kellett hallgatni, de nem kellett túl komolyan venni, ruganyos frissesége többnyire nem támasztotta alá sirámait) — szokása volt korán bejönni s óráit fél 9-kor kezdeni. Hétfőn is. Ember volt a talpán, aki az Európát ilyenkor bóbiskolás nélkül kibírta. Egészen más volt a „Magyarország". Ezt is igyekezett ugyan tematikussá és rendszeressé tenni s ez a paleolitikum és vaskor esetében sikerült is neki, — e korszakok előadásai nem sokban különböztek az „Európától". A neolitikum és rézkor azonban felejthetetlen volt, elő64