Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

adása közben óráról órára kiesett a professzori szerepből és élményeiről, ásatásairól, kutatásairól, megfigyeléseiről kezdett beszélni, — ezekből senkinek nem volt akkoriban még hozzá mérhető tapasztalata sem. Élvezettel beszélt, s élvezet volt hallgatni, ezeken az órákon tanulta meg a mai ősrégész nemzedék többsége az őskor szeretetét és tudományát. És a szerénységet is, saját balfogásairól soha nem hallgatott. Kisebb mértékben hasonlót lehet mondani bronzkori témájú előadásairól is, bár úgy, mint a neolitikumban, a bronzkor dzsungelében nem tudott eligazodni. Ha nem is egyenlő súllyal és értékkel adta elő a hazai őskor korszakait (erre még soha senki nem vállalkozott s nem is vállalkozhat), a kutatókról, a kutatásról, az irodalomról mindent tudott, mindent elárult, — 30 esztendő ásatásai és kutatásai fémjelezték előadásait! Budapesten soha nem vetített, s ritkán, ügyetlenül rajzolt. Szavakban igyekezett megeleveníteni a tárgyakat, gyakran néprajzi párhuzamok segítségével. Vizuális típusú hallgatók, mint e sorok írója, ezt a módszert nehezen követték, bármily szépek, jólszerkesztettek voltak is körmondatai. Szemléltetése maximum annyiból állt, hogy az óra utolsó tíz percében végiglapozott egy-egy könyvet és elmagyarázta a képeket, ilyenkor körbe kellett ülni vagy állni. Később már ezt sem csinálta, elvárta, hogy a hallgatók maguk nézzenek utána a tárgyalt anyagnak és irodalomnak. Igaza volt, sikere is volt, de csak azoknál, akik valóságban megfelelnek az elvárásnak. Azokban az években, amikor az oktatásból kiszorították, a kétségbeesés irányította új irányba: régészetünk múltja felé. Az 1950/51. év II. félévében hirdetett először előadást „A magyar ősrégészet irodalma" címmel. 1957-ig tartó második fénykorában csak előadásaiban utalt ősrégészetünk múltjára. A haladó hagyományaink iránti megkülönböztetett figyelmet Römer halálának 70, a Műrégészeti Kalauz megjelenésének 90, az Archaeologiai Bizottság és az Archaeologiai Közlemények megalakulásának 100 éves fordulója keltette fel benne s fordította — mondhatnók teljes erővel — a kutatástörténet felé. Erről még lesz szó, itt röviden csak aktív kori egyetemi „lecsapódásáról". Kutatástörténeti előadásai 1957/58-tól váltak rendszeressé s egészen haláláig tartottak. 1—2 órás kollégiumok voltak, mindenkor tanári szobájában. A címek: Fejezetek vagy Válogatott fejezetek a magyar őskor kutatástörténetéből, A magyar őskorkutatás kezdetei, Ősrégészeti irodalomtörténet. Őskori kutatástörténeti problémák. Fejezetek a magyarországi őskor külföldi irodalmából, — aktív korszakának végéig, 1965/66-ig. Ezekre ősrégészetnek illő volt eljárnia, még ha nem is nagyon lelkesedtek értük. A mából visszatekintve az az igazság, hogy roppant érdekes, sőt izgalmas témák voltak ezek, csak éppen egy egyre fáradtabb öregember gyengülő hangján. Akkoriban valahogy nem tűntek időszerűnek. Me65