Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

— ügy az újabb egyetemi reform körül bontakozott ki. A minisztérium reformtervezete teljes mértékben a tanárszakokból indult ki, a tanári szakokkal akarta a régészeti oktatást párhuzamosítani vagy, ahogy a reform képviselője emlegette, az oktatást „egységesíteni". Hajthatatlan elhatározása szerint úgy oktattunk volna, mint a történelem szakon: az I. évben őskort, a II. évben ókort, a III. évben népvándorlás kort, a IV. évben pedig középkort, — ezt annyira logikusnak találta, hogy a professzorok tiltakozását fölényesen visszaverte. A terv olyan „általános" régészeket képzett volna, akik tudása nem sokban különbözött volna az 1949/50-es tanévben levitézlett muzeológusokétól, csak rosszabb körülmények között: félszakon. Banner újból az asztalt verte, de ezúttal csak a keze fájdult meg. Valamit tenni kellett a megijedt öregurak és az elképedt László Gyula háta mögött, s erre Mócsyval titokban vállalkoztunk. Ő tanterveket és óraoszlopokat készített, amelyekkel én szaladgáltam a minisztériumba és tárgyaltam, a végén már mindketten terveztünk, érveltünk, vitatkoztunk. A csatát végül is azzal nyertük meg, hogy az új oktatási tervezetben is a III. évben volt kötelező szakdolgozati témát választani. Nyilvánvaló volt — erre az egyetemi ókortörténeti oktatás volt az elrettentő példa —, hogy az I. évi anyagból még senki, a IV. évi anyagból pedig már senki nem fog szakdolgozni. Ezzel sikerült kiharcolnunk, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon: az „általános" régészképzés csak az I—II. évben folyjék, a III. évtől kezdve pedig szakosodhassanak a hallgatók. Csúnya teher volt, 4—6 órában kellett egy-egy korszakot egyetlen félévben előadni és a III—IV. éves speciális képzésről is kellő óraszámban gondoskodni. Hogy végül nem vált elviselhetetlenné, az csak annak volt köszönhető, hogy az álláslehetőségek egyre kilátástalanabbá váltak, a minisztérium ezért kénytelen volt rátérni a kétévenkénti beiskolázásra. Becsületünkre legyen mondva, nem tartottuk be saját tervezetünket sem. Hála a kétévenkénti felvételiknek az I. éveseknek erős „bevezetéseket" adtunk, a II. évtől kezdve pedig fedőnevek alatt rátértünk a szakoktatásra. Banner derekasan kivette részét a nem várt megterhelésből, s hálás volt, amiért megmentettük a helyzetet. Újabb átalakulásunk, az 1967/68-ban bevezetett „B" szak, már Banner nyugalomba vonulása utáni história, ez őt már nem zavarta. Az egyesített tanszék élén A reform-előkészületekkel egyidőben, az 1961/62-es tanévtől Bannert kinevezték az immáron összevont „Régészeti Tanszék" első tanszékvezetőjévé. Ezt a tisztet szabadságra menéséig, 1965/66-ig egyedül ő töltötte be, utódja 1966 őszétől László Gyula lett. A 73 éves korától 56