Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)
Bóna István: A budapesti egyetem professzora
Nem utasította vissza a kitüntetést. Csak annyit közölt a megfelelő fórummal, hogy az időpontot nem találja alkalmasnak a díj kiosztására. Ez borzasztó nagy tévedés volt, igazi hiba. Ha tudom, minden erővel megkísérlem visszatartani. Hosszú évek után valóban csak a tudományos és művészeti érdemeket méltányolták. Gerince rosszkor merevedett meg, előrevetítve saját mellőzését s mérhetetlen kárt okozva azoknak a régészeknek, akik felnéztek rá, tőle vártak istápolást. És az egész régészetnek, mint tudománynak. Tévedés volt a retorzió is, amely hamarosan ismét méltatlanul célbavette. Túléltük és befejeztük a félévet. Augusztus l-jén megkaptam utolsó aspiránsi járandóságom s nem sejtettem, hogy legközelebb majd csak karácsonykor kapok fizetést. Banner idejében felterjesztett tanársegédnek (a minisztérium illetékesének a TMB-hez eljuttatott javaslata számomra a sztálinvárosi beosztott régész állás volt), szeptember l-jén munkába is álltam. Csak éppen lógtam a levegőben, fizetés nélkül október 7-ig még ideiglenes megbízatásom sem volt. A Banner elleni retorzió valójában ellenem indult meg. Szemtanúk szerint Banner akkorrát csapott az asztalra, hogy az majdnem megrepedt s kijelentette, hogy márpedig 11 évi budapesti professzorkodás után az első tanársegédjét nem hagyja. Nem is hagyta. Elvitt Ortutayhoz, a rektorhoz. Aki alaposan megmosta a fejem — nem azért, amit tettem — valami másért és igaza volt. Ő azonban végetvetett a huzavonának és október 30-án visszamenőleges hatállyal kinevezett. 1958-ban már szigorlatoztatási jogot kaptam. Az 1957/58-as tanév újabb mélyreható változást jelentett a tanszék életében. 1956 október végén László Gyulát kinevezték a középkori régészet professzorának, 1957 februárjában létrejött az önálló Középkori Régészeti Tanszék. 1957/58-tól 1961 /62-ig a régészeti tanszékek jogi helyzete minden korábbinál különösebben alakult. A három tanszéket ugyanis „blokkosították", ekkor tűnt fel először — a csehszlovák és lengyel gyakorlatot abszolút szocialistának vélők ötlete nyomán — a „Régészeti Tanszék" elnevezés. A régészet módszer és nem tudomány. Ahogyan egy valamirevaló egyetemen nincs „Nyelvészeti", „Történelmi" vagy „Irodalmi" tanszék, úgy „Régészet" sincs. Valahol érezte ezt a felsőbbség is, 1962 nyaráig olyanok voltunk, mint a Szentháromság, egyetlen tanszék neve alatt három tanszékvezető professzorral. A képzést 1957/58-től 5 évre emelték, a régészetet pedig kötelezően tanárszakkal párosították, — abban a naiv hitben, hogy így majd könnyebben el tudnak helyezkedni a végzett hallgatók. Banner, a volt középiskolai tanár, kezdetben örült az új rendszernek, pedig nem volt miért örülnie. A régészképzésre fordítható idő az 1950/51-től érvényben lévő ideális kettős régész szakpárosításhoz képest majd felére csökkent. A gyakorlat pedig hamarosan megmutatta, hogy egyszakos latin vagy 54