Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

Világkongresszust Banner és a „szegediek" elleni látszattámadással hiúsítsák meg (mintha csak ők tehettek volna a hidegháborúról), Bannert „megfosztották" a kongresszus elnöki tisztétől. Vagyis végrehajtották mindazt, amit nem lehetett nem végrehajtani, de úgy, hogy az ostor hegye Banneren, barátain és tanítványain csattanjon. Egyetemi visszaszorítását csakhamar a szakmai követte, még az ásatásoktól is eltiltották. S mindehhez tapsolni kellett. Mindenkinek, Bannernak is. Akkoriban született az egyetemen a hires „Banner-taps" fogalom, összetett kézzel állni s csak az ujjakat mozgatni. Még egy esztendő és a kis öreg összeroppant volna, 1951 tavaszán már annak a határán állt, hogy ez a beszámoló itt végetérjen. S ekkor jött a Deus ex machina. Miközben az Archaeologiai Értesítő 1950. évi 2. száma még a „nagy Marr" dicsőségét zengi, aközben 1950 novemberében Sztálin elítélte Marrt és állítólagos téziseit. Akadémiánk már november 28-án reagált az „új tanításra", nyilvánvaló volt, hogy a nyelvészeket és a nyelvészetet hamarosan vissza fogják helyezni jogaiba. Csakhogy ez nálunk korántsem ment egycsapásra. 1950. júniusi szigorlatok eredményei az „általános muzeológus" képzés katasztrofális csődjét bizonyították, másfél évi kísérleti nyúl állapot után újból reformálni kellett a „muzeológus" oktatást. Most a reformszakemberek első csoportjának elképzelései győzedelmeskedtek, 1950 végére a régész hallgatók visszavedlettek régésznek. Illetve mégsem. Az Sz. P. Tolsztov-féle terminológiát kapták fedőnévül, az ős- és népvándorlás kor régészetéből „az őstársadalmak története", a klasszikus és provinciális római régészetből „a rabszolgatartó társadalmak története" lett. Viszont (a marristák kiesvén) nagy meglepetésre bevonták az oktatásba László Gyulát, Ligeti Lajost, Kniezsa Istvánt, Horváth Tibort, Györffy Györgyöt, Gyóni Mátyást. Banner előadását az 1950/51. tanév I. félévében — a félév a novemberi „új tanítás" előtt kezdődött — mégiscsak megtűrt kollégiumként lehetett felvenni, vizsga és aláírási kötelezettség nélkül, a II. félévben, 1951 júniusában azonban már szabad volt nála beszámolni, sőt gyakorlati jegyet is lehetett szerezni tőle. Meg sem kellett várni, hogy akadémiánk 1951. december 12-i ülésén a régészet nevében Fülep Ferenc leszámoljon a marrizmussal és felvázolja a sztálini nyelvtudományi tézisek jelentőségét (— az ünnepi ülés első felkért hozzászólója Banner János egyetemi tanár volt!) a többi elképzelhető: diadalt ült a „haladó hagyomány" —) ahhoz, hogy az egyetemen maradéktalanul visszaálljon a régészképzés. Az 1951/52. tanévben már ismét „őskor" szakos régészek voltak, akik kötelezően Bannert hallgatták! Heti 5—6 órában és 2—3 óra gyakorlattal, mintha most visszafelé kellett volna pótolni a pótolandókat. És nem győztek nála vizsgázni! Magam 1951. augusztus 1-től az Ősrégészeti Intézet demonstrátora 49