Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Bóna István: A budapesti egyetem professzora

Emlékezés Banner Jánosra, születésének 100. évfordulóján BÓNA ISTVÁN Az első évek 1946 februárjában a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanácsa Alföldi András professzor előterjesztésére meghívta Banner János szegedi egyetemi tanárt az 1945. február 9-én háborús sebeiben elhunyt Tompa Ferenc örökébe, az Ősrégészeti Intézet élére. A meghívásnak két különös motívuma volt. Az egyik, hogy az 1937 óta intézetigazgató professzor Bannernak egy nálánál 5 évvel fiatalabb és két évvel később véglegesen kinevezett professzor örökébe kellett lépnie, a másik, hogy Alföldi előterjesztését a kari tanácsban az a szintén fiatalabb Oroszlán Zoltán professzor támogatta, aki 1944-ben még az ő szegedi intézetének magántanára, illetve c. rendkívüli tanára volt, de aki — Alföldi jóvoltából — 1945 ősze óta már a budapesti egyetem Klasszika Archaeologiai Intézetének katedráján ült. Az ország fővárosába s egyben legrégibb egyetemünkre való meghívás azonban mindenképpen megtiszteltetésnek és rangemelkedésnek számított, ezért Banner a felajánlott katedrát köszönettel elfogadta. Székfoglaló előadását május 6-án tartotta, kinevezésére június 4-én került sor, — mindkettőre Alföldi András külföldi távollétében. 58 éves korában élete első, nagyobb szakasza végetért, a hátralévő negyedszázadban számára korábban ismeretlen, új életet kellett kezdenie. Budapestet alig ismerte. Addigi élete alföldi kisvárosokban telt el: Békésen, Makón, Gyulán, Jászberényben; az egyetlen „nagyváros", amellyel egyetemi hallgató korában (1905—1910), majd jászberényi korszakában négy nyáron át (1913—1916) megismerkedett, Kolozsvár volt, a 20-as évektől pedig a határvárossá vált Szeged jelentette számára a „metropolist". Most hirtelen úgy érezte magát, mint Ábel Amerikában, pedig akkoriban az egymilliót alig meghaladó lakosú Budapest még nyugodt, szinte kedélyes városnak számított. Ám egyúttal mégiscsak igazi metropolisnak, kivált a belsejében. A főváros belső épületrengetegét sikerült bölcsen elkerülnie. A vasúti töltésen kívül eső Kovászna utca a 40-es—50-es években Buda peremének számított, családi házakból, bérvillákból álló árnyas vidéki vá43