Fodor István (szerk.): Emlékkönyv Banner János születésének 100. évfordulójára (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990)

Korek József: Banner János és a „szegedi régészeti iskola" (1922–1945)

mányegyetem utolsó dékánja és az új egyetem prodekánja, illetve 1942—43 között ismét dékán. Dékáni tisztségében két témában tevékenykedett. Az egyik az egyetem teljessége érdekében a jogi kar felállítása, a másik a bölcsészkarhoz tartozó intézmények jobb elhelyezése, illetve tanszemélyzettel való bővítése. Az eredmény a háborús időszak alatt csupán az utóbbiban volt realizálható. A néprajzot, földrajzot, régészetet, helytörténeti kutatásokat felölelő munkássága révén megbecsült, kiemelt tagja volt e szakmák tudományos társulatainak. A Magyar Néprajzi Társaságban tagsága 1910ben kezdődik, amelynek választmányi tagja volt 1933—35 között. A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társaságba 1923-ban lépett be, 1927-től kezdődően folyamatosan választmányi tag volt szegedi tartózkodása alatt. Tagja lett a Magyar Történeti Társulatnak, a Magyar Földrajzi Társulatnak. Az említett egyesületekben való tagság, ill. tisztikari tagság számára aktív feladatvállalást jelentett szervezésben, illetve ott tartott előadásokban és írásokban. Mint közéleti ember, különlegesen tevékeny szerepet vállalt a Dugonics Társaságban. Juhász Gyulától tudjuk, hogy Banner J. 1922. április 30-án tartotta első előadását a Dugonics Társaságban „Tömörkény és a magyar néprajz" címen. Szívügye volt ez a társulat, amelyben Buday Árpád elnöksége alatt, 1926—36 között annak titkári, majd 1940—44 között elnöki tisztét töltötte be. Régészeti tevékenységének elismeréséül tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Bizottságának 1936-tól, levelező tagjának választotta a belgrádi Régészeti Társulat 1933-ban, illetve 1935-től a Német Régészeti Intézet. Kolozsvárról hozott öröksége a diákok szociális körülményeivel való intenzív foglalkozás. Példaképe e téren is Pósta Béla volt, aki 1910ben a korábban bérbe adott Menza Akademicából egységes diákjóléti intézményt szervezett, ahol 500 fő számára minden beiratkozott hallgató étkezhetett, és a diákszállóban 72 hallgatónak tudott elhelyezést biztosítani. Szegeden viszonylag jól kiépített diákjóléti intézményekkel indult az egyetem, de csak azok számára biztosított élelmezést, akik kollégiumi szállást kaptak. E korlátozást 1931-ben Buday Árpád kezdeményezésére szüntették meg, 250 hallgató számára a „szegénykonyha" helyett viszonylag jó ellátást biztosítottak. Banner a harmincas évektől kezdődően tagja volt a DEMKE igazgatótanácsának, majd a Diákvédő Iroda igazgatói tisztét töltötte be. Módomban volt a Diákvédő Iroda kérőlapjait professzorom kívánságára átnézni, és összesítő véleményezéssel segíteni a döntés munkáját. Ezekből a lapokból tüzelt a lábon járó nyomor. Döntéseiben a szociális segíteni akarás nyilvánult meg felekezeti részrehajlás nélkül, mélyre ható humánummal. Soha nem sajnálta az időt, amit diákjóléti ügyekre fordított. Fogadóórái háromszorossá nőttek a hivatalos előírtnál, s legtöbbször lehangolva hagyta el az iro22